6 éves ovis búcsuzzon vagy ne a haldokló tatájától?

ne legyen hosszú a látogatás 5-10, apukát meg kell kérdezni, mikor menjen, tudjon róla, és várja, vigyen neki készített rajzot.

A gyerekek máshogy élik meg ezt, mint ahogy mi felnőttek gondoljuk. Egy beteg kisgyerek (10) kemotól kopasz lett. Az osztálytársai meglátogatták, a tanár nagyon félt, milyen lesz, ha meglátják a szőke kis tündért, akit az osztályban utoljára láttak. De a gyerekek a külsőnél nem akadnak el: a lényeget is látják, és hamar nevetgélni, hancúrozni kezdtek... (és nagyon jól látják, mert ahogy a kis hercegben mondja a róka:jól csak a szívével lát az ember)

Nagyon sajnálom, ami történt (és ahogy írod történni fog), de egy 6 éves gyereket nem fognak beengedni a kórházba (egyik osztályra sem), mivel 14 év alatt nem látogatható hivatalosan semmilyen osztály sem.

Szerintem érdeklőd ezt meg attól az orvostól, aki műti a nagypapát. Nehogy ebből probléma legyen.

Mi ugyan csak látogatóba mentünk anno a dédihez, de a kislányom befutott a folyosóra (meglátta a dédit) és azonnal elkezdtek sipítozni az ápolónők, hogy "Kié a gyerek? Azonnal vigyék el!"

Nagyon kellemetlen volt, főleg, hogy nem is akartuk bevinni az osztályra. Kint a lift előtt várakoztunk a férjemmel, amíg anyósomék bementek a dédiért, aki kisétált hozzánk és unokázott.

Ráadásul most sok helyen látogatási tilalom is van (ez nem csak a szülészetre vonatkozik a legtöbb helyen), így amiatt sem engednek be senkit, független, hogy hány éves.

Az, hogy egy 6 évesnek "való-e" a halál és annak minden formáját látni .. ez az adott gyermek szellemi szintjétől függ.

Az én kisebbik lányom 4 éves, tegnap halt meg a dédi. Elmondtam neki, hogy a dédi meghalt, de egész éjszaka sírt és mondta, hogy nagyon fél, hogy ő is meghal.

Pedig hittanra is jár már 1,5 éve, arról nem beszélve, hogy 1 éve az egyik hittan óra után (hatására) hónapokig a halálról beszélgettünk, kérdezősködött.

6 éves voltam amikor tata meghalt. Rákos volt.

Nem tudtam, hogy mi baja, csak annyit tudtam, hogy nagyon beteg. Anyuék titkolóztak, de gyerek voltam nem hülye, láttam, hogy nagy a baj.

Egyszer megkérték a kórházban az ápolókat, hogy had mehessek be a kórházba. Tata csak feküdt, nagyon erőtlen volt, de viccelődött velem. Később mondták anyuék, hogy látszott tatán, hogy kicsit ,,erőre kapott".

Később hazahozták a kórházból, otthon halt meg. Aznap este pont úgy alakult a helyzet, hogy én mindenáron keresztanyuméknál akartam aludni, és így is történt. Ahogy anyu visszaért mamáékhoz (Bicóval kb. 10perc) már csörgött is a telefon, hogy tata meghalt.

Rettentően megviselt a dolog, hogy nem tudtam tőle elköszönni.(nem is lehettem vele sokat, mert általában aludt, mondták anyuék, hogy hagyjam pihenni, meg ugye mindig kitessékeltek onnan, nem akarták, hogy lássam ahogy szenved) Most 22 éves vagyok. Mai napig eszembejut. És mivel még kicsi voltam a temetésre sem vittek el anyuék... Talán jobb lett volna ha legalább a temetésen búcsút tudok tőle venni... :/

mi bevittük 3,5 évesen a nagymamámhoz, hogy elbúcsúzzon, 4 évesen anyósomhoz, 5 évesen a nagypapámhoz.

beengedték, nem viselte meg, sokat beszéltünk róla, tudja mi történt, miért voltunk ott és örül neki, hogy elköszönhetett.

Én is bevinném. Ha belegondolok, hogy én feküdnék a tata helyében talán egyetlen vágyam lenne, hogy minden szerettemet még egyszer utoljára láthassak- beleértve a jövőmet, a 6éves unokámat is.

A gyereket is kérdezd meg, hogy mit gondol erről. Beszéljetek róla, mi lesz a kórházban, mire készüljön.

*mindenszéltőlmegóvó

Na végre! :))