Párom és én másként gondolkodunk a gyermeknevelésről, szerintetek melyik a helyes?

Akkor ülj le beszélni a feleségeddel, kiemelve, hogy az alapelveivel egyetértesz, csak a gyerek érdekében legyen következetes.

Gyermeklélektan tankönyveket is beszerezhetsz, ott is leírják, hogy a gyerek érdeke, hogy kiszámítható legyen a környezete. Ez pedig éppen kiszámíthatatlanságot jelent, hiszen a nem az néha igen, néha nem.

Azzal is érvelhetsz, hogy később, a saját testi épsége érdekében kapott tiltást se fogja komolyan venni és ne a temetésén kelljen gondolkodni a nevelés helyességéről, mert mégis kirohant a forgalomba.

Én nem ütném meg semmiképp, mert az nem vezet sehová. Attól, hogy régen csinálták, még nem volt jó, hiszen mit érsz el vele, azon kívül, hogy a gyerek félni fog tőled, mert fájt neki?

A feleséged módszere abban jó, hogy elmagyarázza a gyereknek, mit hogyan kell és miért nem szabad. Abban viszont már nem, hogy enged a hisztinek.

Én is úgy gondolom, hogy a lehetőségeinkhez mérten adjunk meg mindent a gyereknek, de ez nem abban merül ki, hogy vegyük meg a századik babát is, mert hisztizik érte a boltban.

Én mindig beszélek a fiamhoz, elmondom, mit miért csinálunk, de ha nem akarom megvenni neki azt a dolgot, akkor nem vesszük meg. A boltban megnézheti a játékokat, de meg kell érteni, hogy mindent nem veszünk meg, amit meglát. Ő is két éves, egyelőre szépen lehet vele vásárolni, nem hisztizik, hogy kell neki.

Igyekszem tanítani, hogy nem kiabálunk, ahol mások is vannak, stb.

Nem jó a mindent engedjünk meg elv, mert nem tanulja meg a gyerek a határokat. De a verés sem megoldás.

A pofonról nekem is az a véleményem, ami az előttem szólóknak. Hogy várjuk el a gyerektől, hogy megfelelően cselekedjen, ha mi magunk is úgy akarjuk megoldani a problémát, hogy ütünk? Nem jó az, ha ebben lát a szülő, vagy a gyerek megoldást. Kell hogy legyen megfelelő eszköz a kezedben, lehet ez tekintély, vagy szigor is, de erőszak és lelki terror mentes.

Én megbeszéltem a férjemmel, hogy 3 alapszabályt legyen szíves Ő is betartani:

1, dühből nem cselekszünk (nem ütjük, vagy káromkodunk rá)

2, csak úgy fegyelmezünk, hogy a gyerek is értse (hiába mondom egy fél évesnek, szépen-csúnyán, hogy ne harapjon, ha nem tudja miért haragszom)

3, ha valamiért egyszer fegyelmezünk, azért minden alkalommal szóljunk, ne csak bizonyos esetekben súlyosságtól függően.

Az én fiam miközben toltam a babakocsiban a kistesót elengedte és egy másodperc alatt kirohant az útra, előtte nagyon szépen jött velünk...na akkor elborult az agyam ijedtemben, rávágtam a seggire és kiabáltam vele, hogy egy életre jegyezze meg. Megszóltak a járókelők...hát hétszentség egy ilyen eset utén nem fogok neki magyarázkodni, fajsúlyos dolog kell,hogy megjegyezze, hogy mégegyszer ilyet nem! Előtte magyaráztam én sokat az út veszélyeiről...

Ez belefér, sőt.

Egyébként a szigorú következetes nevelés, sok dícséret az elvem.

Az én elvem is az a gyereknevelés terén, hogy kell a szigor, kellenek a határok. Sőt, a gyereknek is szüksége van rá, hiszen ha úgy nevelkedik, hogy mindig minden meg van engedve és sosincs rászólva, akkor mégis honnan tudná, hogy mi az amit lehet és mi az amit nem bizonyos helyeken, vagy mi a jó és mi a rossz cselekedet? Pl hogy lehet majd vele elmenni egy bevásárlásra, ha majd polconként kicsapja a hisztit és a fél boltot megveteti veletek úgy ordít? Vagy pl egy étteremben enni valamit, ha majd ott is dobálja az ételt? vAgy hogy fog tudni közintézményben- bölcsiben-oviban viselkedni?

Én úgy gondolom, hogy a Te nevelési elved lenne az elfogadhatóbb és ahogy fogalmaztál - nagyon ritkán az apai pofon is elfogadható- de tényleg csak nagyon nagyon fajsúlyos esetben. Szóval erőszak mentesen, de határozottan és viszonylag szigoruan. A NEM legyen NEM!Akkor is, ha ordít a gyerek.