Belefáradtam az anyaságba. Nem nekem való és senki nem ért meg?!

Szia, nem vagy egyedül és rossz anya sem vagy. Kislányom négy éves. Megvan az átlag dackorszak, néha jobb, néha rosszabb, ilyenkor hajam tépem. A gondom, hogy állandóan rajtam meg a férjemen lóg. Anya vagy apa gyere, anya csináljuk, anya kergess meg, bújócskázzunk, építsünk, lovazzunk, labdázzunk és társai. Reggeltől estig. Állandó mozgásban van és állandóan beszél. Minden tevékenységéhez kellünk, igényli a társaságot, a megállás nélküliséget, ha értitek, mire gondolok. Rendkívül impulzív. És a szája sem áll be, folyton mondja és mondja vég nélkül. Napközben egy három mondatos beszélgetést nem tudunk lefolytatni a férjemmel. Mindketten egálban kivesszük a részünket a gyereknevelésből, férjem mindenben segít, de még így is egy állandóan pörgő gyerek mellett hát rendesen kivagyunk fáradva. Minden rokonunk, nagyszülők más városban laknak, sok segítségünk nincs. A munkahelyünkre pihenni járunk be. Pontosan ugyanazokat érzem, mint te: nem hallom a gondolataimat, nincs egy pillanatra sem csend, nem tudok leülni két percre, nem tudok ügyintézéses telefonálást csinálni otthon, mert vagy ott van fizikailag, vagy máshol van, de beszél-beszél és beszél. Így nem megy.

Szerinted rám mit mondanak, amikor megkérdezték, hogy mit kérek karácsonyra és azt válaszoltam, hogy két hét magányt? Én is maga voltam az ördög.

Testvér? Hát ki kell, hogy mondjam, hogy nem.