Van itt olyan, aki dackorszakos gyermekével még sosem kiabált? Hogyan kell kezelni ezt higgadtan, eredményesen?

Olyantól szeretnék segítséget kérni, aki tényleg képes ezt higgadtan kezelni. A lányom nagyon erős akaratú, és napi sok-sok és még annál is több konflikus adódik abból, amit ő szeretne, és nem szabad.

Azt hiszem talán csökkentenem kéne a nem szabadokat, arra ami tényleg veszélyes, ugye?

Néha mikor sietnék (van egy pici öcsi, neki is vannak szükségei), és fennakad valamin,nagyon durván eldurran az agyam. Kiabálok vele, de úgy, ahogy én nem szeretnék. És még én is megijedek magamtól, minek kiabálva magyarázni neki, hisz semmit nem segít.

Hogy kell ebből kijönni? Ti hogy kezelitek ezt? Hogy hagyjam abba, ha már többször eldöntöttem, hogy többet nem kiabálok vele?

Sőt, bevallom, mikor a kruppos tesóját éjjel felriasztotta pont megbetegedés idején, és az rohamot produkált a riadalomtól, bevallom még meg is ragadtam erősen a karját, és nagyon fenyegetően beszéltem vele.

Szóval, mint anya, úgy érzem leszerepeltem.

Szükségem van tanácsra, de olyantól, aki tényleg ügyes ebben az egészben, és nem olyan gyereke van, akit letesz a sarokba, és ottmarad, hanem olyan, aki eleven, és erős akaratú, mert azért az első változat nem vizsgázott le a szemem előtt ebből típusú gyereknevelésből, ha értitek.