Ki mennyi pénzt költ karácsonyi ajándékokra 2 év körüli gyermekének?
Érdekel, hogy kinél mekkora hangsúly helyeződik az ajándékokra vagy inkább az ünnep szellemiségét próbálják-e átadni a gyermeknek. Mi szeretünk ajándékozni, de januárban születik a kistesó, és úgy döntöttünk, hogy legyen ez egy szerényebb karácsony, nem akarunk teljesen kiköltekezni. Nagyon jól élünk anyagilag hál'istennek, de most aztán van kiadás is dögivel.
Írjatok, légyszi! Nunk most egy nagy ajándék lesz, és 1-2 kisebb pl. gyerekkönyvek, a kisfiunk imádja a könyveket, valamint kell néhány ruha is, mert szinte mindenét kinőtte. Ja, és a nagyszülők, keresztszülők is ajándékoznak.
Nem kötözködésből, de világ életemben haragudtam azokra, akik azt gondolták,hogy ha egy család megengedheti a drága ajándékokat, akkor ott nincs ünnepi hangulat, meg meghittség.
A kettő koránt sem zárja ki egymást, más kérdés,hogy van,ahol előfordul.
Mi például csak a gyereknek veszünk ajándékot. Megbeszéltük a nagyszülőkkel, keresztszülőkkel,hogy mi már nem igazán tudunk mit adni egymásnak. Ami nagyon kell, azt úgy is megvesszük magunknak akár évközben. Viszont csak megy az idegeskedés, a rohangálás, a felesleges holmik megvásárlása stb.
Megmondom őszintén, mi ilyenkor sokat költünk a gyerekre. Tavaly 65 ezer volt az ajándéka, idén ágyat kap, ami 90 ezer.
Hát az utóbbi napok kérdései alapján úgy látom, hog yitt javarészt 20eFt fölött kapnak a gyerekek.
Nálunk két gyermek van, kb 10eFt-ért kapnak tőlünk+uennyiért a nagyszülőktől is. Sokat kapnak szerintem, túl sokat.
En , ha jol számolom, akkor a 2 éves gyerekemnek 4000 ft körül vettem ajándékot. Kap a nagyszlőktől is, mas rokonoktól is. Örülni fog neki. Pont annyi idő alatt unja meg, mint a draga ajandékot.
Ilyenkor összejón a család, van Karácsonyfa, jó hangulat. Ynem csinálok nagy kunsztot a vásárlásból. Ha van egy jó ötletem, akkor megveszem. Ha az ötletem drágább lett volna, azt is megvettem volna. Most ennyiért kap. Nem látom jelentőségét az árnak.
Igen a meghittség a lényeg meg az ajándék, a gyerek szemszögéből a kettő együtt kell, hogy meglegyen. Egyáltalán nem számít az ajándék pénzbeli értéke, hanem az, hogy a gyerek örüljön neki. Egy 2 éves még nem tud különbséget tenni mi drága mi olcsó, neki az az értékes, amire vágyik, és amivel játszani szeretne. Pl. az enyémnek most rajzolós cuccokat fogok venni, mert nagyon beindult az alkotásban, most éjjel-nappal rajzolni akar, ezért néztünk neki pl. állványos táblát amire krétával lehet rajzolni, és szivaccsal letörölhető, ez filléres dolog, de nagyon-nagyon fog neki örülni. Mivel egy gyerek általában kap a szülőktől, nagyszülőktől, kersztszülőktől is, bőven van ajándék, nem vagyok híve, hogy ilyenkor szám szerint sokat vegyünk.
Kedves kérdező, ha a kisfiad imádja a könyveket, akkor a könyveknek fog örülni, ez ilyen egyszerű, olyan ajándékot kell venni, aminek örülni fog a gyerek, függetlenül az árától, olyan ajéndokat nézzetek, amivel nagyon szívesen játszik majd és kész. Mindig vannak, akik százezreket költenek karácsonyra, egy 2 évesnek még nem tudom elképzelni, mit lehetne ennyiért venni, egy 12 éves persze már örül egy tabletnek vagy x-boxnak vagy mittudomén, de 2 évesen még egyszerűbb a világ, kis dolgoknak is tudnak örülni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!