Kötődően nevelők és nem nevelők, biztos, hogy van értelme a sok fáradalomnak?

Hát, én nem kötődően nevelek ezek szerint, mert a fiam 3 hetes kora óta tápszeres volt (nem volt tejem), első perctől külön szobában alszik, eldobható pelust használok (bár ez szerintem sem tartozik ide), soha nem hordoztam.

Eredmény: egy 2,5 éves fiú, aki önálló, barátságos, a csanába minimális sírással szokott be. Sokat ölelkezünk, puszilkodunk, naponta többször mondja nekem, hogy "Szejetlek, Anya" és nagyon kötődik, de egészséges mértékben. Szóval én ezt a kötődő-nem kötődő nevelést egy nagy ostobaságnak tartom. A lényeg a szeretet, a törődés és ehhez nem kell 4 éves korig szoptatni, folyamatosan magunkra kötni, 20 éves korig együtt aludni.

Talán a 2. azért írta azt, amit írt, mert tényleg picit könyvszagúak az ismereteid a témáról, de nem akarlak megbántani.

A mosható pelusozás valóban tök felesleges, de semmi köze a kötődő neveléshez.

Viszont én az utolsó lélegzetvételemig hinni fogom, hogy csak kötődően érdemes gyermeket nevelni. Az más tészta, ha a gyermek személyisége ezt nem igényli, mert magának valóbb, visszahúzódóbb, akkor meg kell hagyni neki azt a teret, amire szüksége van. Azonban ha a gyermek a nap 24 órájában igényli az édesanyját, tiszteletben kell tartani ezt az igényét. A fiam mindjárt 2 éves. A kezdetektől hordoztam, Vele aludtam, igény szerint szoptattam, akár éjjel 5x is, és most van egy nagyon vagány, önálló, rámenős 2 évesem. Januárra várjuk a hugit. Sokat gondolkodtam azon, hogy min változtatnék majd a gyereknevelésemet illetően, és rájöttem, hogy semmin. Nem akarom, hogy fellengzősnek tűnjön, de a legfőbb kérdésekben szerintem mindig a legjobban reagáltam: mindig ott voltam a fiamnak /vagyok a mai napig is/, egy pillanatot sem hagytam sírni a 2 év alatt /persze a dackorszak hisztijei más tészta, most kezdjük tapasztalni, nyilván egy ilyen helyzetben már nem ugrom azonnal/, nagyon sokáig szoptattam /nemrég álltunk le/, a szeparációs szorongás idején volt, higy egész nap magamra kötözve tettem a dolgom, és jól tettem.:-)

A lányom is ugyanezeket meg fogja kapni, ha igényelni fogja, a nap 24 órájában. És közben képesnek érzem magam arra is, hogy a fiam se szenvedjen semmiben hiányt, főleg ne az anyai szeretetben, odafigyelésben.

Egyébként sosem értem azokat a kérdezőket, akik egy pár hetes baba mellett már teljesen kivannak, nincs kedvük ugrani a babájuk kis rezdüléseire, csak panaszkodni tudnak, higy ez milyen fárasztó, hogy ők kikészültek, stb. Mire számítottak? Miért nem természetes nekik, hogy ebben az életszakaszban ez a dolguk, kötelességük?!