Hogy tudtátok feldolgozni, hogy nem jó tanuló a gyereketek?

én azt gondolom, hogy elsőben azért nagy százalékban a szülőkön múlik, nem a tanáron.

eleve ott kezdődik, hogy a nem iskola érett gyereket benyomják az iskolába, mert már 3 napja elmúlt 6 éves. az óvónő hülye.

aztán azt hiszik, hogy azért van a gyerek tanulószobán, hogy ott megtanulja a leckét. pedig a fenét, ott csak a leckét csinálják ami, ami olvasás nélkül eleve nem megy, de ők jól kitippelgetik és ennyi... :(

szar az oktatási rendszer úgy ahogy van, nekünk kell megtanítani a gyereket olvasni és ez kőkemény nekik, még nekünk is az volt, pedig akkor nem írtunk matek dogát a 3. héten!

legyél nagyon türelmes és segíts neki, sokat gyakoroljatok, játékosan, csinálj kártyákat, képeket, memóriázzatok betűkkel és számokkal, feladat lapozzatok és közben érezzétek jól magatokat mert sokkal könnyebben ugrál bele a fejébe ha jól érzi magát és nem zokogva stresszel, hogy nem tudja összeolvasni az L betűt az Ű-vel... :)

Szerintem ha a gyereknek segítségre van szüksége (külön foglalkozás), akkor semmiképp ne te foglalkozz vele. Sajnos én bármilyen lelkes vagyok, messze nem értem el annyit hetek alatt amit a külön tanár két 1,5 órás alkalom után. Főleg hogy a gyerekek imádták, míg velem mindig kínszenvedés volt nekik elkezdeni is.

Nekem az egyikkel nincs gond, a másiknál sajnos be kellett látnom, hogy nem lesz belőle atomfizikus. Most úgy vagyok vele, hogy amiből kell (mert számolni tudni kell, értő szövegolvasásnak mennie kell), abban segítjük, azt jobban nyomjuk, a többi ahogy lesz, és próbálunk arra koncentrálni, amiben ügyes.

Annyira nem vagyok elkenődve már, az osztálytalálkozókon azt látom, hogy nem azok boldogultak a legjobban, akik a legjobb tanulók voltak, hanem inkább az átlagosak. Itt nem elsősorban az anyagi sikerekre értem, bár ahogy elnéztem, a korábbi nagyon jó tanulók közül sok diplomás csóró lett, míg mások ugyanúgy vagy jobban megélnek a munkájukból. De amikor a munkájukról beszéltek, azért látszott, hogy ki szereti, ki találta meg azt, amit lelkesedéssel csinál... és megintcsak nem a korábbi kitűnő tanulók.

Én eléggé okos gyerek voltam, de az első két évfolyamon szerezett eredményeim nem nagyon tükrözték ezt. Ha valami nem érdekelt, vagy elsőre túl nehéznek találtam, attól elment a kedvem., és csak ímmel-ámmal tanultam. Anyukám tanító, ép ezért / ennek ellenére békén hagyott. Szerintem ez a lehető legjobb húzás volt tőle, mert ha erőlteti, akkor még inkább elegem lett volna az egész suliból. Nálunk egyébként sem volt központi téma az iskolai teljesítmény. (Pedig sokat beszéltünk a suliról, már csak a szakmájából adódóan is.)Nem voltak extrém elvárások: ha jó jegyet hoztam, akkor örültek otthon, ha nem, hát akkor ez van, legközelebb jobb lesz. Inkább az érdekelte őket, hogyan éreztem magam aznap, történt-e valami érdekes...stb.

Ma már lassan 30 éves vagyok. Három diplomám van és olyan állásom, amiből ugyan nem leszek milliomos, de nagyon szeretem csinálni.

Szóval az én tanácsom: Csak lazán! Nem ér annyit az egész tanulás dolog, hogy akár a gyerek, akár te frusztrált legyél miatta.

Tökre nem lehet általánosítani!

Itt most úgy olvasom, hogy minden rossz tanuló végül diplomás, vezető beosztású ember lett, és aki jó tanuló volt, az sajnos nem ért el célokat. :)

Na azért nem ennyire fekete és fehér az élet.

De az biztos, hogy az iskolai tanulás nem minden esetben fogja megalapozni az, hogy mit érsz el. Mert egy 2-es tanuló is lehet leleményes az életben és a munkájában, ezért lehet sikeres is! A bizonyítvány meg mellékes.

Ösztönöznöd kell a lányod, de ne keserítsd el már most kiskorában, hogy ez egy tragédia, mert úgy pont nem fog fejlődni, hanem összetörik. Tanulj vele, segíts neki, de ne erőltesd, ne szidd.

Tudom nehéz, de ki fog derülni, hogy ő miben jó, és leginkább abban kell támogatni.

Unokaöcsém p. 2-es tanuló, nem érdekli a tanulás, nem buta, de magasról tesz a sulira, viszont nagyon jó sportoló és abban szuper sikeres. Ez az ő útja. Senki nem fogja nézni, hogy matekból sok volt a kettese...

Azt viszont tudni kell, hogy ne önmagad keresd a lányodban. Neki egyedi, külön útja van az életben.

Ilyenkor még a motiválás a legfontosabb.

Ha már most negatív visszajelzést kap, az a hátralevő évekre teljesen motiválatlanná teheti.

Olyannal kifejezetten hasztalan és káros érvelni egy hat évesnek, hogy "később milyen fontos lesz, hogy tanultál". Ezt nem fogja fel és nem tud ilyen időtávban gondolkodni. Ráadásul neki most egyáltalán nem fontos, hogy mi lesz vele 20-30 évesen.

A tanulást kedveltesd meg vele! Ne száraz, kényerítéses ismétlésekkel, hanem játékosan. Azt pedig ne mondd neki, hogy rossz tanuló, mert önbeteljesítő jóslat lesz belőle. Elkönyveli magát rossz tanulónak és innentől ennek megfelelően fog cselekedni.

Ha azt a képet közvetíted neki, hogy a tanulás egy unalmas és kényszerű dolog, egész életére elveheted a kedvét. Egyelőre a pozitív dolgokért dicsérd meg, a rossz teljesítményt pedig hagyd figyelmen kívül.

Anno nálam is azt rontották el, hogy annyira felügyelték a tanulásomat, hogy minden belső motivációt leromboltak bennem. Azért tanultam (és utáltam), mert kikérdezték. Gyakorlatilag a szüleimnek tanultam, nem magamnak. Ezt óriási hibának tartom.