Mit tennétek az alábbi "nem tudom a cipőt levenni"? Esetben a dacos gyerekkel?

Én ezen a cipő ügyön tuti nem küzdenék vele nap mint nap, simán szó nélkül levenném róla, aztán majd felnő ehhez is. Én csak a tènyleg fontos dolgokat követelem meg (pl. utcai közlekedés, stb.), tudom, hogy ezek a mindennapos rutin dolgok mint evés, öltözés, stb.a gyerek számára csak egy unalmas nyűg. Ha akarja csinálja, ha nem, akkor segítek neki. Az ilyen mindennapi csaták csak felőrlik az idegeket.

Lehet, hogy ez rossz módszer, de előbb utóbb ùgyis rájön, hogy ő már nagy, és egyedül szeretné csinálni ahogy önállósodik.

De van olyannis, ha ìgy dacol, egyszerűen megkérem, hogy azt ne csinálja, és akkor rögtön azt szeretné, és akkor nagylelkűen megengedem :).

Szerintem minden küzdelem csak még nagyobb ellenàllást vált ki, én igyekszem kerülni ezeket, vagy viccesen megoldani.

Jajj, ez nálunk is ment.

A nemtudom korszak odáig fajult, hogy ő nem tud ülni. Ezt így kijelentette.

Nálunk az vált be, hogy viccesre vettem a figurát. Nevettem egyet, hogy dehogynem tudod, kicsatolod, lehúzod és kész. Vagy felmászol és leteszed a poosid.

Próbáld meg azt hogy mikor hazaértek, egy mondatban vázole az elkovetkezendőket: kapd le gyorsan a cipőd aztán legózzunk, autózzunk babázzunk színezzünk.

Ne feszülj rá előre.

Ha pedig befejezte az őrjöngést, kérdezd meg jól esett-e neki.

Nálunk ugyanez van. Otthagyom. Hosszabb, rövidebb ideig hisztizik, aztán szépen leveszi, és mint egy kisangyal jön be.

E módszer előtt volt: rábeszélés, segítés, kiabálás, veszekedés, de semmi nem használt. Ha nem foglalkozok vele, akkor megoldja, és még el is dicsekszik vele, hogy milyen ügyes volt.