Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Anyukák akik dolgoztok és a...

Anyukák akik dolgoztok és a gyerek ovis. Ti hogy bírjátok?

Figyelt kérdés
reggel viszem a picit oviba majd futok én is munkába. apuka megy érte délután én 5 re érek haza. vacsit készíitek. általában hideg vacsi van. nincs erőm meleget főzni. és akkor még keén porszívózni, mosogatni, gyerekkel foglalkozni, a gyerek nyűgöz látogassuk meg a nagyit meg a játszóteret. szóval érdekelne más hogyan osztja be az idejét.
2014. szept. 11. 17:08
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
100%

Én még nem jutottam odáig, hogy dolgozok, de nekem ezt két gyerekkel kell megoldanom úgy, hogy az egyik bölcsis, a másik ovis, apuka nem igazán tudja vinni, hozni, mivel reggel 7-től du. 5-ig dolgozik általában, de pl. nyáron ennél több (mezőgazdaság). Mindkét intézmény fél 5-kor zár, én 4-ig dolgozok. Majd kiderül, hogy főzni hogy lesz időm, de már emlegettem, hogy lehet, hogy menün fogunk élni, ha máshogy nem megy. Van egy 110 m2-s lakás + udvar + veteményes. És persze nyáron világosban csak akkor ér haza a párom, ha esik az eső, azaz segítségem 0.

Én mindig arra gondolok, hogy a szüleink is megoldották valahogy, sőt sokszor többet is. Menni fog, mert mennie kell. Lehet, hogy nem lesz mindig patyolat a lakás, lehet, hogy csak másnapra való ruhát tudom egyszerre kivasalni, de akinek nem tetszik, az jöjjön és csinálja meg helyettem ... Ennyi

2014. szept. 11. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
83%

Télen meg mikor esik az eső, az apuka ugye nem kertet rendez, akkor nem segít? Ezt vele kellene megbeszélned.

Másik, te délután 5-től mit csinálsz különben? Merthogy főzést nem, gyereket apuka elhozta, porszívózás nem minden nap kell, a gyerekkel való foglalkozás nem gondolom hogy ilyen fárasztó. Szerintem rengeteg ember megy haza főműszakból gyerekhez.

2014. szept. 11. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 A kérdező kommentje:
utolsó neked van gyereked és dolgozol? hidd el hogy fárasztó!!!!! és nem olyan egyszerű mint ahogy kinéz
2014. szept. 11. 22:20
 14/23 A kérdező kommentje:
persz kell csinallni de néha úgy érzem hogy nem bírom
2014. szept. 11. 22:26
 15/23 anonim ***** válasza:
68%

Reggel együtt visszük, beérek fél nyolcra, délután én megyek érte fél ötre. Ha tehetjük (és nem ömlik az eső), elmegyünk játszóra. Otthon mindennap főtt ételt kap vacsorára, de nem mindennap főzök, tehát gyakran tegnapi maradékot eszik, szerintem ez teljesen rendben van. Emelett mindennap bő fél órát tart a fejlesztő tornánk, amit én csinálok vele otthon. Emellett szeretem a rendet, a tisztaságot, és apa vasalt ingben jár... ilyen a munkája. Hétvégére igyekszem minél többet előre dolgozni (pl wc-pucolás, porszívózás, főzés és hasonlók), hogy elmehessünk kimozdulni. Úgyhogy a hétköznapok munkásak első perctől az utolsóig. Nincsen olyan, hogy nincs erőm meg hogy kéne: erre nem érek rá, csinálom amit kell és kész.


Semmi megoldhatatlant nem látok benne. Persze fárasztó, de az élet nem arról szól, hogy kíméljük magunkat. Emberé a munka, Istené az áldás...


Csak gondolj bele, anyukáink mennyivel többet dolgoztak a háztartással!! és nem volt ám részmunkaidő. Mégis megcsinálták, nem volt ebben semmi extra. Most sincs.

2014. szept. 12. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
Egyedülálló dolgozó anyuka vagyok. Nem megoldhatatlan, de állandóan olyan fáradt vagyok, hogy alig látok :(
2014. szept. 12. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
81%

Én egyedül nevelem az ovisom, és nem érzem, hogy belehalnék, mert amikor hulla vagyok munka után, egész egyszerűen nem törődök semmivel, csak lazítok: vacsira rendelek egy pizzát, a gyereknek benyomok egy disneyt, és a kanapén elnyúlva nézem vele a mesét. Olykor el is szenderedem. A lakás aznap kupis marad, és a gyerekkel sem foglalkoztam minőségileg, de kit érdekel, nem dől össze a világ az ilyen napoktól.

A többi napon meg igyekszem korán kelni, és már reggel megfőzni két napra előre, hogy este már csak melegíteni kelljen.

2014. szept. 13. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, hogy anyukáinknak több volt a dolga, nem volt mosogatógép, stb., de ők még háztartásbelik voltak, legalábbis az enyém és a férjemé, 65 évesek. Szóval annyira nem volt ugyanaz akkor, mint most. Akkor, ha valaki dolgozott, az biztos munkahely volt, egy életen át ugyanazon a helyen dolgoztak, nem volt ennyi stressz, szerintem azért nem volt ugyanaz, mint most.
2014. szept. 13. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
100%
Ha egész nap otthon voltak háztartásbeliként, több idejük volt.
2014. szept. 13. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:

Én is elfáradok estére.Én nem dolgozok minden nap,de 12 órázok,és éjszakázok is.Amikor pihenős vagyok,vagy éjszakás előtt,után én viszem a fiam oviba nyolckor,én négy órakor megyek érte.Amikor nappalos vagyok(06.30-18.45),akkor az apja viszi-hozza.Ő vasárnap kivételével minden nap 07-15-ig dolgozik.Így itthon nem várom el,hogy segítsen,mert nehéz munkát végez.Panelban lakunk,így csak házimunka van.Ezeket én megcsinálom.Hétköznap nem főzök,rendeljük a kaját,reggel hatkor már az ajtó előtt van.Ha itthon vagyok hét végén,akkor főzök,illetve két hetente megyünk Dédszülőkhöz,akkor ott ebédelünk,illetve az én szüleimhez is szoktunk menni.

Amikor pihenős vagyok,akkor szoktunk menni biciklizni,játszóterezni,ha nem esik az eső.

Sokszor,ha nehéz éjszakám volt a munkahelyemen,egész nap csak fekszek,alszok,filmet nézek négyig,pihenek.Ilyekor nem szeretek menni ovi után sem sehova

2014. szept. 13. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!