2,5 évesnek milyen kismotort vettetek?
Látom több féle és több méret van, a legkisebb már kicsi neki, az a szokásos amit sokat látni az utcán amin a 3-mas jelzés van.
ilyet néztem neki
tudom próbáljam rá a gyereket, meglesz majd az is, csak tudni szeretném mégis melyik a jobb kinek mi vált be.
nekünk is a 3. kép van. bírja a strapát, a most 20 kilós gyereket még elbírja :)
viszont az nem a száguldós motor.
egyébként mi 2,5 évesen rollert vettünk, barátnőmék futóbiciklit és mindkettőhöz elég idősek voltak a gyerekek. szerintem ezek jobban megérik, fejleszti őket, korban is inkább nekik való és nem növik ki pár hónap múlva :)
A futóbiciklire még nem érzett rá, próbálta már, de hamar inkább a motor kellett, így még várnék vele.
Hát megnéztük ami a második képen szerepel valaki írta, hogy a gyerek lába nem akard el benne, hát érdekes mert az enyém simán rúgta a lábával a hátsó kerekeket, de ez a másik gond ezzel a legkisebb motorral is, hogy ennél is hozzáér a lába a hátsókhoz így van hogy ezért billen meg vele.
Nem mondanám nagyon száguldozósnak, de azért szereti mikor felemeli a lábát és gurul a lejtőn :)
A harmadik eléggé masszívnak tűnik, meg annak nem forog át a kormánya, de nem tudom azt nem tudtuk kipróbálni most. Láttam már gyerekeknél, de akkor még nem figyeltem :) most majd jobban fogom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!