Létezik, hogy egy 1-2 éves gyereknek "jót tesz" a bölcsőde?

Az enyémnek csak jót tett :) Egyet leszámítva, korábban sosem volt beteg (tényleg egyszer sem), aztán a bölcsis kora első 3 hónapjában elég gyakran volt beteg, de azt hiszem, ez nagyon gyakori jelenség.

Ami pozitívum volt viszont:

Mielőtt bölcsis lett, egyáltalán nem beszélt (22 hónaposan kezdte), csak annyit, hogy bumm meg hamm. Mióta bölcsis, hatalmasat feljődött, mostmár minden szavamat elismétli és amit megtanult, azt használja is.

Amíg itthon volt, nagyon nagyon akaratos volt, hiszen megszokta hogy nem kell osztoznia a figyelmen, meg amúgy semmi máson sem, hiszen minden az övé volt, mármint nem vettem meg válogatás nélkül mindent neki, de sosem tapasztalta, hogy a dolgok másoknak is fontosak lehetnek, nem csak neki. Most viszont már nagyon szépen tud osztozni, ha kap valami finom falatot, az az első dolga, hogy mosolyogva megkínál :)

Sokkal kevesebbet hisztizik. Olyan másfél évesen elkezdte azt csinálni, hogy ha a legkisebb bosszúság érte, lecsapta magát a földre és a fejét a padlóba verte. Nem tudom, miért művelte ezt, és leszoktatni sem tudtam róla sehogy, de mióta bölcsis, elhagyta nagyjából ezt a szokását.

Aztán ami még itthon probléma volt, az az evés. Itthon egyszerűen alig evett. Csak tejet, virslit, kenyeret. És egyedül nem volt hajlandó. Meg pohárból inni sem. A bölcsiben ezeket nem akarták elhinni nekem, mert ott két nap után mindent megevett, sőt, mindenből repetázott, ráadásul teljesen egyedül. Azóta itthon is eszik nagjyából.

Szóval én azt hiszem nagyon is jól tettem, hogy beadtam bölcsibe, igaz, nem is nagyon tudtam volna itthon maradni, sőt, igazából sehogy sem.

De amúgy azt nem is értem, hogy aki nem dolgozik, az hogy tudja beadni a gyereket bölcsibe, hiszen kérnek munkáltatói igazolást, vagy nappalis tanulói jogviszonyt igazoló papírt. Szóval az nem igazán megy, hogy valaki otthon van, de a gyerek meg bölcsibe jár. Bár nálunk is van pár anyuka, aki reggel 9-re beviszi a gyereket, délben meg megy érte, nem igazán értem, hogy ennyi idő alatt mit lehet dolgozni, szerintem semmit, szóval ahogy látom, mégis megoldják valahogy. Mondjuk ezt inkább azért nem tartom helyesnek, mert így is kevés a hely a bölcsikben, és sokaknak nagyobb szükségük lenne a helyre, mégsem jutnak be azok miatt, akiknek egyszerűen kényelmesebb így. Erre is gondolni kéne.

Nem.

A szeparációs szorongás: általában 6 hónapos kórban kezdődik és két éves korig vagy néha még attól is tovább tart. A biztonságot adó anyától való elválasztás ebben az időszakban egy életre meghatározó. Lehetséges, hogy szocializálódik, immunrendszere erősödik, viszont lelkileg labilissá válik, bizonytalan lesz, innen jön az izgágaság, figyelemzavar és tovább is lehetne sorolni, de elég csak körülnézni mennyi szorongó (köznyelven neveletlen vagy kezelhetetlen) gyermek cseperedett és cseperedik fel. Ne is beszéljünk a felszínes érzelmű, ide oda csapongó fiatalokról, felnőttekről, akik egyik kapcsolatból a másikba ugranak, keresik a boldogságot. Ez mind mind ide, a kisgyermekkorra, az első évekre, az élet alapjára vezethető vissza.

Másik: ezek a legszebb évek! Soha nem térnek vissza! A gyerek nem arra fog emlékezni, hogy milyen tiszta, rendezett volt a ház és miket kapott, mennyi pénzt hoztak haza a szülők, hanem arra mennyit foglalkoztak vele, mennyi szeretetet, törődést és nevelést kapott. Mert amit elvetünk most magot, azt aratjuk le később!

Persze érthető, hogy a szükség nagy úr, ne essen félreértés. De ha mégsem szükséges, akkor inkább ne. Az óvodától a nyugdíjas klubbig közösségben lesz. Az első évek viszont sosem jönnek vissza - viszont szemvillanás alatt elmennek.

Szóval ki kell élvezni ezt az időszakor, ha megteheti az ember, ez az anya ideje, hogy szeresse, törődjön vele, nevelje és ez az az időszak, amikor kezd kialakulni az én-képe, amihez anyafigura szükséges, ne legyen az xy néni, ha nem muszáj.

Ezek mind pszichológiai szempontok, de erről nem sokat beszélnek, pedig sokkal lényegesebbek, mert verset tanulni, önállósodni nem két évesen kell. Nem az a normál. És ha sír, mert nehezen megy a beszoktatás az oviba tudja mindenki, hogy az a normális: a gyerek élete egy új szakaszához érkezett, amihez idő telik megszokni, és tudja van otthona, ahová tartozik. Ez a normális. És az, ha sír az anyukája után.

Ettől függetlenül ha unatkozik otthon és társaságra vágyik napi 3-4 óra az ideális. Így társaságot is kap, meg több időt az anyukájával (és anyukának is van ideje és tere). 8 óra az sok egy kicsikének.

És még valami: sokan mondják hogy a gyerek imádja a bölcsit. Lehet most emiatt fognak néhányan utálni, de a gyerek persze szeret ott lenni, ahol móka kacagás van, de nincs nevelés és fegyelem. Mert valljuk be a gondozók nem nevelhetik, nem taníthatják meg a gyereknek mit illik és mit nem. Semmi joguk hozzá és nem is merik megtenni, nehogy nekik rohanjon pár szülő. És a nevelés az, ami később már csak részben korrigálható.

Röviden tehát a bölcsöde negatív hatásai később vagy kamasz korra fognak előbukkanni és nem a legnyílvánvalóbb formában. Akkor meg már lehet bajlódni. Elegen teszik ezt manapság, de ezeket a sorokat elolvasva legyen bárki gondja és döntése. Ha pedig muszáj, akkor se feledkezzen meg senki ezekről a dolgokról és próbálja meg ellensúlyozni a külön töltött órákat.