Anyukák! Van itt olyan, aki elhagyta a gyereke apját? Ha igen, akkor a kisgyerek hogyan viszonyult a dologhoz?

Azt írod, hogy külön éltek és heti kétszer, háromszor találkoztok a gyereked apjával.

Így szerintem könnyen fel tudja dolgozni a kisfiad, ha Te mással kötöd össze az életedet.

Eddig egyáltalán nem éltetek együtt a pároddal, vagy csak mostanában költöztetek külön?

Akkor lenne nehéz, ha együtt éltetek volna, de szerintem így nem lesz gond.

Miért biztos, hogy haragoskodás lenne? Ha már külön vagytok, akkor nyilván mindketten tudjátok, hogy valami megromlott, nem működik és nem együtt tervezitek a jövőt.

Két intelligens felnőtt meg tudja beszélni ezt a dolgot úgy, hogy a közös gyerek ne sérüljön érzelmileg!

Igen, én vagyok.

Elváltam egy hosszabb házasságból egy kisgyermekkel (kisebb volt, mint most a tiéd). Megbeszélve, megfontoltan, kulturáltan, a volt férjemmel emberi, tiszteletteljes kapcsolatban maradva- mindketten a közös gyermekünk érdekeit tartottuk és tartjuk a mai napig szem előtt.

Nem szeretnélek megbántani, inkább alapos megfontolásra ajánlom: gondold azért végig, hogy tudsz-e, képes vagy-e önállóan élni a gyermekeddel legalább egy darabig- vagy állandó kényszered van valamilyen (szinte mindegy, hogy milyen társkapcsolatra).

Ha van jelenleg egy párkapcsolatod (olyan, amilyen, de most érzelmileg és/vagy anyagilag a leírásod alapján ahhoz a férfihoz tartozol, aki a gyermeked apja is)- akkor a normális, egészséges felnőtt ember ELŐSZÖR lezárja a jelenlegi kapcsolatát (ha az már valóban nem működik, biztosan nem akarod illetve már úgy érzed többet tenni a kapcsolatért nem tudsz vagy nem akarsz) és EZT KÖVETŐEN kezd esetleg egy újba.

Azt gondolom, hogy akkor és csak akkor van értelme egy új párkapcsolatot kezdeni, ha érzelmileg is sikerül lezárni az előzőt (nálad ez nagyon nincs így), illetve természetesen jogilag is (gyermekelhelyezés, esetleges vagyonmegosztás, tartásdíj és láthatási kérdések).

Nem elég, hogy szóban megállapodtok, főleg, ha várható, hogy a jelenlegi élettársad (partnered, pasid, szexpartnered- nem derül ki pontosan...) emiatt keresztbe fog tenni neked és esetleg a gyermeknek is.

Vállaltatok (gondolom alaposan mérlegelve, felelős felnőtt emberhez méltóan) egy gyermeket, akiért MINDIG felelősséggel tartozol, az aktuális partnerkapcsolataidtól függetlenül.

Nem lehetne az, hogy egy kicsit lenyugszol, lezárod a jelenlegi kapcsolatodat, megállsz a lábadon érzelmileg és anyagilag is és majd tiszta fejjel, tiszta szívvel és fokozatosan kezdesz új kapcsolatot?

Ez az egyik pasastól a másikig rohangálás nekem nagyon nem szimpatikus és nem is igazán méltó egy magára valamit is adó nőhöz, különösen egy kisgyermekes édesanyához.

Ne rohanj kérlek.

A jelenlegi helyzetben kicsit elsikkad a gyerek, nem?

Pedig nem ártana rá is figyelni, JOBBAN figyelni: az apukájától való elválásotok számára nehezebb lesz, mint neked felnőtt fejjel (még akkor is, ha intelligensen, korrekten fogjátok ezt megtenni).

Lehetne most az, hogy nem egy új kan után koslatsz, hanem átsegíted a gyermeked ezen az időszakon és addig nem kell "új apukát" ráerőltetni?

(mire a gyermekelhelyezés, láthatás, esetleges vagyonmegosztás lezajlik, az legalább fél év, de inkább több- én azt tanácsolnám, hogy ezt az időt ne egy új pasas megszerzésével töltsd, hanem az új, önálló életetek kialakításával- aztán ha belerázódik a kicsi az új élethelyeztbe, akkor talán előtérbe helyezheted ismét magadat).

Szerintem az élethelyzeted nem az most, hogy te magadat és a párkapcsolati/szexuális igényeidet helyezd előtérbe a kisfiad rovására- nem késel le semmiről, hidd el.

Nem kell feladnod magadat, de egy picit próbálj meg kevésbé önző módon most inkább a kisfiadat átsegíteni ezen a nehéz helyzeten (gondolj bele: te magad tanácstalan vagy: mit érezhet, mit láthat, mit gondolhat egy 3 éves?).

Minden jót.