Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogyan értessem meg vele,...

Hogyan értessem meg vele, hogy az utolsó lenne akinek a gyereket odaadom?

Figyelt kérdés
Van egy 3.5 éves fiam 26 hetes terhes vagyok. A szüleim több, mint 10 éve elváltak, apám egy állat (szó szerint, de még annál is rosszabb). Pszichiátriai kezelés alatt áll kb. 20 éve, de semmi baja csak nagyon jó színész. Nos, mi anyummal elmenekültünk, mert összeverte nem egyszer, 25 évig voltak házasok. Mi hárman vagyunk testvérek, mindannyiunk gyerekkorát tönkretette, sokszor bántott, lelkileg terrorizált főképp engem, mert válásuk után még kötött hozzá a kötelező láthatás. Ennyit az előzményről. Nos, mióta elváltak kb. 16 éves koromig jártam, mert kellett ha akartam ha nem, onnantól kb. havi egyszer találkoztunk. Úgy váltogatja a nőit mint más a fehérneműit, mióta külön életem, párom és családom van mindet idehordja, elvárja, hogy jópofizzunk velük, akár egy hetes ismertség után is. Már 3x házasodott újra, most ismét dúl a szerelem. A probléma itt jön, kitalálta, hogy elviszi az új szerelméhez a 3.5 éves fiamat, illetve ha a tesó meg lesz majd utána is többször, mondván nekem ott lesz a másik. Na de ő lenne az utolsó, akinek odaadom a gyerekemet. Havi egyszer jön kb. a gyerek jól kijön vele, játszanak ha itt van, de SOHA nem adnám neki oda. Ráadásul ezt a nőt sem ismerem, alig 2-3 hete vannak együtt, már együtt is laknak. Most megy a zsarolás és a terror, hogy milyen vagyok mert kivételezek, anyunak odaadom a gyereket, ott is aludhat neki pedig nem. Igen, de édesanyám nevelt, normális ember, normális lettem a körülményekhez képest is. Arról nem beszélve, hogy naponta jön, 10 utcával lakik arrébb, nagyon jó a viszonyunk. Nos, az öregem nem érti meg, hogy nem adom oda neki a fiamat, nem viheti el. Nem akarok vele veszekedni leállni, harcolni sem, de akkor sem adom oda a gyereket.
2014. márc. 24. 13:50
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Jól mondják előttem. Állj már a sarkadra. ha azt mondod hogy nem akkor nem és pont!!!


És szerintem ne engedd , hogy oda járjon hozzátok a nőkkel (csak akkor ha szeretnéd látni)


Nekem az a véleményem ,hogy mindenki kapja azt amit megérdemel. Mivel ezek szerint apukád nem a legjobb apa nem is érdemli ,hogy akár téged , vagy a családodat lássa.


Nekem ha ilyen apám lenne még a házunk környékére se engedném.

2014. márc. 25. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
100%
Igen, csatlakozom az előttem szólókhoz. Egyszerűen csak tájékoztatni kell, hogy nem mehet a gyerek és kész. El kell mondani neki, hogy nem tartozol magyarázattal. A gyereknek Te vagy az anyja és a törvényes képviselője. Te így döntöttél, és kész. Akinek ez nem tetszik, mehet a bíróságra esetleg, de ameddig a bíróság mást nem mond, addig a gyerekkel kapcsolatban minden úgy történik, ahogy Te mondod.
2014. márc. 26. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 A kérdező kommentje:
Köszi ! Nem függök és nem is várok tőle semmit, sőt. Inkább csak a kötelesség tudat, hogy de akkor is az apám. Nem engedem el semmiképp vele, de nem mondom, hogy nem tartok gyerekkorom óta tőle.
2014. márc. 26. 20:52
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!