Figyelemmel való problémák,7 éves kislánynál. Van megoldás?
Barátnőm kislányáról van szó, egyszerűen már nem tud mit kezdeni vele. 2. osztályba jár, és matekból, olvasásból nagyon ügyes, de az írás nem megy neki. Vagy nem akarja, ez nagy kérdőjel. Már a második tollbamondása lett egyes, vesszőket hagy el, vagy kihagy egy betűt, egyértelműen látszik, hogy nem figyel, s ezért rontja el. Az anyukája minden este leül vele, megírják a házit, gyakorolnak, (ennyit tanácsolt az ofő is), de hiába, órán ugyanúgy egyesre írja, egyszerűen nem figyel. Egyébként is hajlamos arra, hogy álmodozzon, elbambuljon, mindig máshol jár az esze. Van valakinek ötlete, hogyan lehetne hatni rá? (Közös tanulás, bünti, fenyegetés, kérés mind pipa, eddig semmi eredménnyel)
Ő kérte, hogy írjam ki, hátha valakinek van jó ötlete. Előre is köszönjük !
"A legnagyobb probléma, hogy ráérő, internetből tanuló "okos" anyukák mindenféle jó tanáccsal látják el társaikat! Miközben rengeteg információt szednek össze amik közül nem tudnak választani, mivel egyetlen témában sincs olyan ismeretük, amivel ezt megtehetnék, és meg tudnák különböztetni az értékes információt a hülyeségtől, így lehet veszélyes a tudás, és így terjed a tömeg hisztéria."
Például a te okos tanácsaiddal. Amit leírsz, abból pont az következik, hogy ne mi mondjuk már meg, hogy van-e gond, hanem szakember. Te te úgyis jobban tudod, látatlanban megoldod mások prolémáit!
Szia!
Hát igen nehogy már beszéljen a szülő a pedagógussal inkább menjen fejlesztő pedagógushoz! Én először beszélnék a pedagógussal, aki 5-6 órát tölt naponta a gyerekkel, van tapasztalata ilyen helyzetekben. Valószínűleg nem látott olyan problémát ami miatt nevelési tanácsadó kellene küldeni. Viszont a gyerek lehet izgulósabb és ugyan feleltetés 2 osztályban nincs, de a tollban mondás kvázi ilyen, és sresszt okoz a gyerekben és van aki stresszhelyzetben leblokkkol! Egyébként tollba mondásra specializálódott figyelem zavar nincsen, az más órán is előjönne, írni sem csak tollba mondáskor kell hanem matek órán és fogalmazáskor is. Akkor is fennáll-e ez a probléma, ezen kívül diktálnék neki otthon nyugodt körülmények között. Tehát először a pedagógussal kellene a szülőnek együttműködnie és nem fejlesztő pedagógushoz szaladgálnia, aki akkor fogja először látni a gyereket és csak a pedagógus véleményre és elmondásra fog támaszkodni, és beszélgetni kellene a gyerekünkkel nem pedig rögtön pszichológushoz rohanni !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!