Retteg a hajmosástól három évesem, hogy jussunk túl ezen?
Nálunk mindig egy-egy kistörölközőt kapnak a fiuk fürdésnél,és az arcukhoz teszik. Nálunk az vált be, hogy apa mossa a hajukat, eleve nála feleannyit sem nyafognak, de ő rábeszélte őket erre a technikára. Szépen hátrahajták a fejüket és az arcukhoz rakják a kis törcsit. Ha kicsit az arcukra csorog a víz, nem ijednek meg, mert le tudják törölni.
Segített még az is, hogy elkezdtünk úszni tanulni járni, és így kevésbé esnek pánikba ha víz ér az arcukhoz.
Próbáld meg megkérdezni tőle - amikor nagy játszásban van, vagy éppen olyan a szitu, hogy lehet vele dumálni, hogy miért fél a hajmosástól. Lehet, hogy ha csak kicsit másképp csináljátok, vagy úgy ahogy ő szeretné, már meg is oldódna a probléma.
Nagyon köszönöm mindenkinek a tanácsát, válaszát!
Sajnos nem vált be a karika. Előző nap megmutattuk, nézegettük, még azt is mondtam, hogy ez apáé (ettől minden vonzóvá szokott válni).
Aztán hajmosás napján megmostuk apa haját vele (csak a feje búbjára fért rá persze), már akkor is csak félig-meddig ment bele a játékba. Utána megmostuk a tesóét, aki örömmel felvette (félősöm ikertestvére), játék az mindig van, kakastaréj meg miegymás, törcsit is kapott a kezébe, arca elé, és így is ordításba fulladt a dolog. :( Apjuk már hagyni akarta, de hát így is vártunk 8 napot a hajmosással, úgyhogy muszáj volt túlesni rajta.
Legközelebb megpróbáljuk a kád melletti hátrahajlós megoldást, amit egyikőtök írt, bár az is idegen dolog lesz, mert nálunk szárazon nyír a fodrász.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!