Két éves kislányom miért nem szereti már a nagymamáját?
NAgyon jó volt a kapcsolata anyósomnak a kislányommal, kb. 15 km-re lakunk egymástól, így heti rendszerességgel találkoztak. Volt, hogy eljött hozzánk a mama vigyázni rá, míg én orvoshoz vagy vásárolni mentem. De olyan is volt, hogy elvittem hozzájuk délelőtt és délután mentem érte alvás után. Mindig jól érezte magát, könny nélkül elengedett.
Szeptembertől bölcsis lett a lányom (én még nem dolgozom, szabadságomat töltöm), amit szerintem az átlagnak megfelelően viselt, sokat beteg, de alapvetően szereti a bölcsit, és a gondozónénijét is. Ja, és csak délig jár.
Egyik alkalommal úgy 2 hét után a bölcsikezdéstől, anyósom ment érte ebéd után, ami azt gondolom nagy csalódás volt neki akkor. Engem várt, és anyósomat találta.
Kb. fél-1 órát sírt-hisztizett, anyósom fektette le itthon, majd délután, mire felébredt, hazaértem.
Ennél többet nem tudok, hogy mi hogy történt, de anyósomról tényleg csak jókat tudok mondani, aki imádja az egyetlen unokáját, soha nem kiabál rá vagy ilyesmi.
Ha visszaemlékezem, kb. ez után kezdett vele ellenséges lenni, nem akar vele lenni, se játszani, ha elmegyek mellőle ,de egy légtérben maradok vele, és csak vele marad, sírni kezd. Csúnyán néz, és még sorolhatnám.
Mással nem ilyen, az én szüleimet ritkábban látja, mert messze laknak, de velük jól el volt legutóbb is.
Ez most már annyira régóta tart, és nem múlik, hogy anyósom és én is kétségbe vagyunk esve.
MA is eljött délelőtt a mama, és sírva ment haza:((
MÁr neki is nagyon rosszul esik, én pedig tehetetlen vagyok. Mondjuk neki naponta, hogy őt szereti nagyon a mama, meg minden szépet, de nincs hatása.
válasza:
válasza:Jaj, de ismerős, amit írsz!:) Először is megnyugtatnálak, hogy ez egy átmeneti időszak, lesz még idő, amikor a dolog fordított lesz:) Ezt nyugodtan mondd meg anyósodnak is. Ebben a korban sok gyereknél újra előjön a szeparációs szorongás és ebbe a bölcsi is "besegít". A távoli nagyszülőkkel lazább a kapcsolat és nem "viszik" el anyától, ezért felhőtlenebbnek TŰNIK a viszony. Ha ők lennének itt, akkor hozzájuk is így állna.
Amit javasolni tudok , mert nálunk is ez jött be az az, hogy egy darabig most ne legyen egyedül a mamánál, hanem csináljatok közös programokat, ahol a mama a háttérben tud maradni, onnan "szurkol", a közös játékba ezután kacsolódik be, amíg a gyerek engedi és esze ágában sincs elvenni a te kompetenciádat. Ha a mama kibírja, hogy egy picit háttérbe szorítja a saját rossz érzését, nárcizmusát, nagyon elfogadó, kedves szeretetteljes továbbra is, VELED is, amit a gyerek LÁT, akkor hamarosan meg fog szűnni ez a küzdelem. Ha a mamának kell érte menni a bölibe, akkor ezt meg kell ELŐRE beszélnetek a gyerkőccel is, hogy tudja mire számítson. Ebben a korban nagyon fontos a biztonság, hogy pontosan ki tudjanak mindent számítani.
Azt is érzi, hogy ez feszültséget jelent a mamának és ez őbenne is feszültséget kelthet viszont. Ne legyen ez egy elvárás, hogy neki feltétlen örülnie kell a mamának. Az elvárások ellen ugyanis mind a kisgyerekek, mind a kamaszok dacolni szoktak:)
Végezetül elmondanám neked, hogy nekem a világ kincse a nagymamám volt, jobban szerettem, mint édesanyámat, erősebben kötődtem hozzá. Mégis az első pár évben a szülők elmondásából kiderült, hogy sokszor járt úgy az én mamám is, mint a te anyósod. Később ez megváltozott. Ne aggódjatok, türelem! A gyerek pontosan érzi, hogy ki szereti és ki fogadja el szívből akkor is, ha ő éppen picit "hálátlan", éppen picit dacol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!