El lehet dönteni egyetlen nekünk tetsző, vagy nem tetsző tettből, hogy valaki milyen szülő?

Nem nem lehet eldönteni, de mindenki ítélkezett már.

Régebben én is nagyon tudtam hogyan kellene jól nevelni...

Most, hogy már nekem is van gyerekem nem ítélkezem.

Még csak öt hónapos már nemegyszer megdőltek a gyermektelen nevelési elveim, szóval ne ítélj hogy ne ítéltess!!!

Kitudja még mi lesz később akár nekem is lehetnek olyan gondjaim ami miatt ítélnék....

amíg nincs gyereked, addig ne alkoss véleményt.

nyilván nem szép a gyereken levezetni a dühöt, de addig még nem tudhatod, hogy majd ha 100x elmondaz valamit a gyerekednek és mégse csinálja, majd benned is felmegy a pumpa

amúgy egy pillanatnyi megnyilvánulás alapján nem lehet megítélni, hogy ki milyen szülő.

nem lehet mégis itt többnyire mindenki megteszi... Ha olyat írsz ami másnak "nem normális" az azért van mert:

1,gyűlölöd a gyereked

2, mindenkit utálsz, és érzelmi nyomorék vagy

3, rossz gyerekkorod sugárzod ki másra vagy a gyerekedre és ejnye-bejnye

4 lelki terrorba nőttél fel és ezt örökíted a gyerekedre

5 mert sz.r anya vagy

6 mert nem foglalkozol gyermek pszichológiával

7 mert túl sokat foglalkozol gyermekpszichológiával

és még tudnám sorolni :D

Utána (meg ha van kedved) állj neki magyarázkodni és akkor meg rögtön jön hogy:

1 csak az visít akinek a háza ég, és az elevenedre tapintott a sok pszichológus végzettségű anyuka akik a tapasztalatukat az interneten szedett szir-sz.r cikkekből szedték össze

2 persze-persze tagadj csak de akkor is sz.r anya vagy...

azért ordít a gyereked mert:

1 nem neveled

2 AUTISTA!!!! Ez a kedvencem :) Ha egy eleven gyerekről kérdést írnak ki ott tuti mindig önjelölt orvosok megjelennek diagnosztizálják 2 mondat alapján és következtetést vonnak, hogy csakis a betegsége miatt olyan mert amúgy minden gyerek szent, főleg az övé és annak bizony egy hangos sírása nincs utcán...

3 bármi más de a lényeg, hogy az a gyerek nincs nevelve és valószínűleg ingerszegény környezetből származik mert sz.rsz a gyerekedre...

Szia! Az 1. hozzászóló szuperül megfogalmazta az én álláspontomat is, köszi! :)

Az jutott még eszembe, hogy azért sem érdemes egy-egy kiragadott példa alapján „ítélkezni”, mert van, hogy valaki nagyon szimpatikusnak tűnik, a gyereke is egy „tünemény” benyomását kelti, és mikor megismered, kiderül, hogy ijesztő dolgok folynak a családjukban, és a gyerek is egy kis alamuszi-nyuszi. Velem történt már ilyen, nagyon meglepett az eset.

Persze nehéz nem ítélkezni, szerintem az, aki azt mondja, az első benyomás alapján nem lett valamilyen képe egy adott emberről, az hazudik. A kérdés csak az, elég rugalmasak, empatikusak vagyunk-e árnyalni, megváltoztatni a véleményünket.

(Utolsó vagyok, még eszembe jutott valami.)

Nemrég egy parkban két gyereket sétáltattak a szüleik, és felfigyeltem arra, hogy 3 méteren mennyi tiltást mondanak a szülők a gyerekeknek („ne menj arra, mert sáros leszel”, „ne nyúlj hozzá, mert koszos”, stb.). Első gondolatom az volt, hogy szegény gyerekek, milyen rossz lehet folyamatos negatív visszacsatolásban élni… a második gondolatom pedig már az volt, hogy ha jobban belegondolok, jesszus, kívülről nézve nyilván én is ugyanezt nyomom – és elhatároztam, hogy oda fogok figyelni, hogy több pozitívat mondjak a gyerekemnek.

Szóval azért nem baj, ha az ember néha felkapja a fejét mások tettein, és elgondolkodik. Persze előnyös, ha belátjuk, hogy mi sem vagyunk „szuperszülők”. :)

Amíg nem volt gyerekem , illetve talán az első gyerekem másfél éves koráig én is sokat ítélkeztem, főleg fejben, aztán persze megtanított az élet arra, hogy nem minden úgy van, ahogy addig gondoltam.

Most már nem ítélkezem semmi és senki felett, főleg nem kiragadott apróságokban (kiflicsücsök rágcsálása a boltban :D). Soha nem tudhatjuk, hogy ki miért csinálja azt amit csinál. Az egyikünknek ez a gáz, a másiknak az. Sosem tudhatjuk, hogy mi van a háttérben.