Ha azt hallanád egy 7 éves gyerek szájából, hogy "Nem szoktam hozzá, hogy köszönjek", mit gondolnál?

Meg lenne a véleményem a szuleirol.

2,5 éves kislány anyukája

Én nem vonnék le a szüleivel kapcsolatban semmilyen rossz következtetést. Mégpedig azért, mert én is ilyen voltam, egyszerűen nem voltam hajlandó köszönni, mert egy kis antiszoci űrlény voltam. Pedig egyáltalán nem erre neveltek, könyörögtek szépen, csúnyán, ők mindig mindenkinek köszöntek (tehát példát is mutattak), és én mégsem (ja, kb. 3 éves koromig mindenkinek köszöngettem meg kurjongattam a babakocsiból).

Szóval egyáltalán nem biztos, hogy a szülei tehetnek róla, a gyerek meg néha mond olyan dolgokat, amik hirtelen az eszébe jutnak, amivel megmagyarázzák a miértet.

Szóval max. sajnálnám a szüleit.

Persze lehet, hogy másképp gondolnám, ha én nem csináltam volna ugyanezt. Talán azzal volt nálam összefüggésben, hogy nem tudtam kit tegezzek, ki magázzak, sokszor nem volt egyértelmű.

Ezen kívül nem fogadtam el sehol semmit amivel kínáltak, egyszer anyukámat kérdezték, hogy miért, tán nem engedik meg? Erre mondta, hogy dehogynem.

Szóval szegénynek égett az arca néhányszor miattam.

És mostmár jelentem, mindenkinek köszönök :).

7. vagyok, még annyit tennék hozzá, hogy rettentően utáltam, mikor valaki (rokon vagy ismerős) meglátott, és fejhangon ajnározni (ami még rosszabb csikizni, kezdett, sőt egyszer az egyik még a fenekembe is harapott) kezdett, nekem a hideg futkosott a hátamon, így ezt megelőzendő, próbáltam inkább láthatatlan maradni, és minnél kevésbé "cuki" lenni, hogy hagyjanak békén.

Szóval nem minden esetben a gyerek vagy a szülő debil ám, hanem a sok elmebeteg is, aki nem fogja fel, hogy a gyerek is egy saját intim szférával rendelkező érző lény, nem egy cuki dögönyözni való plüss állat.

A hülye kérdésekről és a "de nagyot nőttél"-ről ne is beszéljünk.

Mit gondolnék? Kb. ezt: "Tanulni sosem késő, már most elkezdhetnéd."

Egyébként furcsállom. Azért 7 évesen már legalább 1-2 évet eltöltött óvodában, azaz közösségben, ahol illő köszönni. Még ha otthon erre nem is fordítottak hangsúlyt, de az oviban már biztosan elvárták tőle. A másik pedig az, hogyha szégyellős, (nem kizárt, és ezzel nem is lenne baj) akkor is 7 évesen már az lenne a minimum, hogy tán a kis pracliját felemeli és integet ki- és bemenet. Én úgy gondolom, hogyha sok 2-3 éves tud köszönni egy "sziát", akkor egy 7 évestől ez nem elvárás. Másodsorban viszont úgy érzem, hogy ez nem az én problémám, a szülők nevelésének "bizonyítványa" a gyermek, nem az enyém, egy idegené. Azt tudom, hogy a sajátomnál erre hangsúlyt fogok fektetni. (Számomra fontos dolog a köszönés. Egyfajta tiszteletnyilvánítás embertársaink felé, és a tisztelet mindenkinek kijár.) Ugyan a babánknál még nem aktuális a kérdés (ő még pár hetet pociban lubickol), de a családban bármelyik gyermekkel el merek menni bárhova, mert köszönni és tisztelettel tudnak viselkedni. (3-5 éves korosztály)