Anyukák akik otthon vagytok a gyerekkel, nem érzitek úgy, h szétrobbantok az unalomtól és a monotonitástól?

De jó, hogy végre egy kérdés, ahol mindenki őszintén írt! Én is érzem az unalmat és a monotonitást. Külföld, kisváros, kertes rész, felénk még járda sincs, a városban nincs játszóház, családi napközi, műv.ház, tanfolyam gyerekeknek, bábszínház, babaúszás, baba-mama torna, semmi az égvilágon! Az 1-2 játszótér 10 év alattiaknak nem használható, szóval még kimozdulni sem tudunk hova. Aki meg kertesházra vágyik, annak vigasztalásképp mondom (a miénk épp tele van lépcsővel, lépcsőzetes a kert is), hogy ez is őrület egy örökmozgó 2 évessel. Hol esik le, mit eszik meg, állandóan koszos, azt behordja, virágokat, növényeket kitapossa, letépi, plusz itt még annyi társaság sincs, mint a nagy ritkán látogatott játszótéren.

Az állandó pakolás nálunk is megvan. Ill. néha már nem bírom, amikor szétdobál egy szekrényt, én összepakolom és pontosan 4 perc múlva újra szétdobálja. És a szekrény még hagyján. Most már felfedezte, hogy felállva a székre elér sokmindent a konyhában és dobál, önt onnan is mindent, amit csak ér.