Mesenézés és kisgyerekek. Anyukák, ez most komoly?

Amikor a lányom kicsi korában olyan agresszív mesét nézett (annak ellenére, hogy én nem találtam benne semmi agresszív elemet), amitől megijedt, és nem értett, akkor egy hétig rémálmai voltak, és nagyon nehezen aludt vissza. Éppen ezért pár évig erőteljesen válogattam a meséket...

És nem kell ehhez dragon ballra és társaira gondolni (ami tényleg nem gyereknek való). Neki elég volt egy sárkány, vagy egy boszorkány...

Egy kisgyereknek nem tudod elmagyarázni, hogy ez csak mese. Neki ez ugyanolyan valóság, mint a való élet. És gyakran ijesztő... és vannak erre hajlamos gyerekek, akik azt hiszik, ez a természetes.

Lehet, te nem lettél agresszív miatta... mások viszont igen. És előre nem lehet tudni, egy gyerekből ez mit fog kiváltani.

Jó persze nem is úgy értettem, hogy bölcsisnek kell elmagyarázni.

Magyar népmesékben is rengeteg erőszak van.

Második vagyok...

Találtam egy érdekes cikket... ebben pár sor, amin érdekes elgondolkodni:

"A megfelelő családi háttérrel rendelkező, jó érzelmi állapotban lévő gyerekeknek kevésbé ártanak az agresszív mesék. A rossz állapotúak azonban ,,buknak” a feszültségek levezetésére, a korlátlanul fogyasztott virtuális agresszió kifejezetten árt nekik – állítja Hogenbuch Gabriella óvónő. Szerinte ez utóbbi csoportba tartozó, így felnőtt gyerekek tizenkilenc éves korukra valóban agresszívak lesznek. A Pokémon-sorozat szerinte visszafordíthatatlan traumát okoz a gyerekeknél, teljesen kikelnek magukból, feszültek, és nem tudnak aludni. A sorozat függőséget vált ki, hiszen áthatja a mindennapokat, a hozzákapcsolódó játék pedig agressziót, mert mindenáron meg akarják szerezni a Pokémontazokat.

A mai rajzfilmek legnagyobb hibája, hogy a gyerekek elhiszik, hogy a valóságban is megtörténhetnek azok az események, amelyek a filmben játszódnak. ,,Az igazat mondd, ne csak a valódit!” – írta József Attila Thomas Mann üdvözlése című versében. A szó klasszikus értelmében vett mesék ennek a felszólításnak olyannyira eleget tesznek, hogy a valódit nem is mondják, az igazat viszont nagyon. Az egyes véleményekkel ellentétben az igazi mesét hallgató gyerek tudja, hogy a mese csodás eseményei nem történhetnek meg a hétköznapi életben, a lelki folyamat azonban, amit ábrázol, nagyon is valóságos. A mai rajzfilmek nagy része nem tartalmazza azokat az elemeket, amelyek egyértelművé teszik a gyereke számára, hogy ami itt zajlik, az a valóságos életben nem így történik"

Forrás: [link]

Még mindig a második vagyok, közben eszembe jutott még pár gondolat...

Alapból egyetértek a cikkben leírtakkal...

A legnagyobb probléma, amit már írtam, hogy a gyerek nem meseként éli meg, hanem valóságként...

És itt még pár gondolat: egy mese nem a benne lévő tartalomtól káros. És ez igaz a régi mesékre is, nemcsak a maiakra. Hanem attól, amit ez az adott gyermek felé közvetít.

Ha a szülő odaül a gyereke mellé, és van, aki válaszoljon az esetleges kérdéseire, akkor nem lesz gond..

De ha csak odaültetik a TV elé, és nem ért dolgokat, és nincs kitől megkérdezze, ha valóságként fogja fel, akkor már okozhat problémákat.

És még mindig a második vagyok... kicsit belemerültem a témába, és általam személyesen ismert, és nagyra tartott gyermekpszichiáter tollából olvastam egy bűvös szót: "TV érettség". és szerintem ez lesz itt a varázsszó... ennek kapcsán kezdtem keresgélni, és találtam egy prezentációt, ami szerintem sok kérdésre választ ad:

[link]