Mit tenétek ha a 11 éves gyareketek legjebb barátja egy 30 éves férfi lenne?
Figyelt kérdés
2013. jún. 8. 21:34
11/16 anonim válasza:
Ő mondta, hogy a legjobb barátja? Az tényleg fura lenne, az viszont nem hogy szeret együtt lenni felnőttekkel. Amikor én iskolás voltam nem voltam túl jó viszonyban az osztálytársaimmal és amikor csak tudtam a konyhás-nénikkel voltam (pl. amig a többiek az udvaron vagy napköziben voltak) jellemzően azzal az indokkal engedtek le oda, hogy segíteni kell nekik, pedig valójában csak szerettem velük lenni, jó viszonyban, szerettem őket, mint felnőtteket, de ez nem azt jelenti, hogy barátok voltunk. Amikor elmentem abból az iskolásból még azt is meg kellett igérnem nekik, hogy meglátogatom őket. Azt meg nem igazán értem, hogy miért nem szereted az idősebb férfikat. Én nem koruk vagy nemük alapján ítélem meg az embereket, hanem az alapján, hogy milyenek.
12/16 A kérdező kommentje:
Sajat rossz elmeny miatt nem szeretem oket.A szulei dolgoznak,anyuka mondta,hogy O a legjobb baratja,anyuka szokott beszelgetni a dokival.Aszulok nem tiltottak mert ugy gondoltak majd elmulik de nem igy lett.Vegulis nem az en gondom csak nekem nagyon fura volt en ilyet magyarorszagon nem nagyon hallottam,mondjuk nalunk sem.
2013. jún. 12. 17:39
13/16 A kérdező kommentje:
Marmint,hogy bemaszkal egy gyerek a korhazba "bandazni".
2013. jún. 12. 17:41
14/16 anonim válasza:
Kamukérdés, hagyjátok, ne válaszoljatok neki. Nyakamat rá, hogy ez megint az a csaj, akinek a munkatársának a lánya kiszaladgál az útra, meg ez, meg az. Érdekes, minden héten többször is van egy ilyen sztorija
15/16 A kérdező kommentje:
Oke akkir jelents a moderatoroknal es ok majd megnezik hogy en vagyok-e. Amugy nincsen munkatarsaim,mivel iskolaba jarok.
2013. jún. 21. 12:49
16/16 anonim válasza:
Elég szürreális sztori, de ha a igaz, és ha a 30 éves doki nem elmebeteg, akkor régen hazaküldte volna a kislányt. Amúgy nem vagyok orvos, de engem tuti kirúgnának ha egész nap egy idegen 11 éves kisfiú rohangálna körülöttem. Ez egy munkahely. Egy kórház még inkább az. Gyereknek semmi keresnivalója ott, még látogatóként se vinném be magammal, nemhogy ott üdüljön szabad idejében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!