Mikor szoktatatok le gyekocotoket a cumirol es hogyan? Meddig normalis ha hasznalja?
Mindkét lányom majdnem két éves volt, amikor este a tejet már nem cumiból kapta fürdés után, hanem csak vacsinál volt tej, pohárból. Ezzel nem volt gond, könnyen, gyorsan elfogadták.
Az alváshoz használt cumit a nagyobbik 3 és fél évesen, a kicsi 3 éves kora előtt nemsokkal dobta ki. Minkettőnek úton volt a tesó, de ezzel nem törődtünk. Illetve annyiban igen, hogy a kissebbik kitalálta, hogy Ő már azért nem cumizik tovább, mert a babának kell majd a cumi. Így lett belőle "nagytesó". Egyébként, amint késznek mutatkoztak rá, elmeséltem nekik, hogy már olyan nagyok, hogy nem vehetek nekik több cumit. Amit most használnak az az utolsó. Ha tönkremegy, akkor ki kell dobni és nem lesz helyette másik. Erről aztán többször beszéltünk még. Mindketten maguktól dobták ki a cumit, amikor észrevették rajta az első szakadást. Én jobban meg voltam ijedve mint ők. Nem is volt különösebb gond később sem. Még pár napig, ha hiányzott a cumi, akkor emondtuk nekik, hogy már nagylányok és, ez milyen klassz dolog, ez elég is volt. Egyik sem kezdte szopni az úját.
Egyébként a rendes cumi az etető cumi, a játszócumi, pedig az, amelyikből nem lehet enni, szóval csak játék. (Akkor is, ha csak alváshoz használja.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!