Csak én félek a játszótéren?
Persze, hogy elmúlik! Ahogy egyre nő és még jobban ügyesedik a kislányod, annál magabiztosabban fogod magára hagyni, hogy játsszon. Később már elég lesz, hogy figyeled messzebbről. De ennek idő kell!
Nekem is egy nagyon gyors mozgásfejlődésű, rettenetesen ügyes és eleven, pár nap múlva másfél éves kisfiam van. Én is mindig mellette szaladok, vagy állok, mert annyira hevesen ugrik bele a játékokba (pl. a csúszda), hogy rögtön megtörténhetne a baleset.
Szóval ne foglalkozz azzal, mások hogyan viselkednek, sokan felelőtlenül hagyják magában játszani a gyereküket. A múltkor egy apuka például a fiammal egyidős kislányát hagyta egyedül felmászni a játékvár toronyba (kb. 3-4 méter magas), és annyira rá sem figyelt (kb. 5-6 méterrel arrébb nézelődött mindenfelé), hogy én szóltam neki, hogy a gyereke kifelé mászik a falon. Majd szívbajt kaptam, mert az én fiam is felmászott a toronyba, csak én ott voltam mellette és bármikor utána tudtam volna mászni, nyúlni, ha ki akar mászni.
Szóval ne érezd magad emiatt kellemetlenül, most még vigyázni kell rájuk. Majd ha már 4-5 évesen csüngenek a kapaszkodókon, akkor nyilván nem állsz mellette :-)
Szóval
szerintem is termeszetes erzes, de ha ilyen megterhelo neked akkor miert nem halasztod odebb a csuzdazast? mondjuk par honap mulva mar ugyesebb lesz es jobban szot fogad majd.
akkor meg nem fogsz parazni annyit.
talaaan, csak 1 otlet
az en babam meg csak 10 honapos
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!