Lehetséges hogy valaki ennyire kötődjön a játszótársához ha már ő nem játszik vele akkor egyedül nem is játszik?

Van a mi családunkban egy beteg gyermek aki 30 éves létére a szint a 4 évesnek felel meg, a lényeg hogy az én gyermekemmel van sülve-főve.

Ha az én gyermekem alszik vagy esetleg nem vele foglalkozik hanem velünk akkor itt sétálgat az ajtó előtt.

Ma számítógép tilalom volt délelőtt mert mind a 2 az az első hogy felébrednek már kapcsolják be a számítógépet és megy a mese játék.

Alig lehet a gyerekemet ki küldeni az udvarra mert úgy neki vannak nőve a géphez.

Meg elégeltem, mert a beteg gyermeknek egyetlen tenni valója egész nap a számítógépezés, feladatokat nem lehet szinte rá bízni mert fél munkát vagy elnagyázza a feladatokat, szóval azért hogy ne unatkozzon egész nap ezért lett neki bevezetve az internet csak hogy a fiamat is rászoktatta az idő alatt míg én rendbe szedtem a házat, kívül-belül.

És kiadtam ma feladatnak neki hogy seperjen az udvaron össze majd utána lehet internetezni, előbb a munka aztán a játék.

Amikor befejezte , mondtam neki most már szabad játszani , de ő nem játszott várta az én fiam mikor megy vele.

Az előtt pedig egyedül reggeltől estig nyomkodta a számítógépet , most meg vagy a fiammal vagy sehogy.

Jó ez hogy ennyire össze szoktak?

Minket tulajdonképpen csak akkor keres a saját gyermekünk ha baj van vagy ha szüksége van valamire.

Persze hogy jobban érzi magát azzal aki játszik vele, de én nem érek rá egész nap vele foglalkozni itt a ház meg a kert.