Anyósomnak mi lehet a problémája azzal ha 7 hónapos várandósan szoktatom be a 23 hónapos kislányomat a bölcsibe?

Más világban nőt fel ahol a nő egyetlen feladata volt a gyerek nevelés.

Mennyit van nála? Lehet arra gondol bölcsi helyett ő is vigyázhatna rá.

Egy bölcsődevezetőnek mi is lenne más a véleménye?

Ha te úgy gondolod, hogy jó a gyereknek, akkor beszoktatod, járni fog és kész. Anyósod eldöntötte anno a férjednél, hogy mit hogy csinál, a ti gyerekeiteknél ti döntitek el.

Én sem adnám be, csak ha dolgozok, de kinek hogy jobb.

Szerintem jol csinalod. Ha nem egesz nap hanem csak fel nap van a bolcsiben, tokeletes! Lehet ugyan ahogy itt irtak, hogy maguk jatszanak, de teny, hogy hamarabb megszokjak az un. kozossegi rendet. En is be akartam adni a fiamat, csak fel napra, de sajnos nem volt ra penzunk - mifelenk nincs ingyen ovi. Nagyon szocialis, imadja a gyerekeket es tanulta volna a fuggetlenseget. Most augusztustol - ha minden jolmegy van egy fel napos allasom, megy majd oviba. Szuksege van ra.

Anyos foglalkozhatna a maga dolgaval.

25 hónaposan saját kérésére, a nővérével együtt ment oviba (fél napra) a kisfiam. Nagyon korainak tartottam és magamtól eszembe se jutott volna ilyen.

Ekkora gyereknek még otthon a helye, a kisfiam csak a nővére miatt ment, mert nagyon ragaszkodik hozzá. Mivel nagyon nem vagyok híve a családon kívüli nevelésnek, pláne ennyi idős korban, sőt, még később sem, úgy oldom meg a dolgot, hogy amikor kedvük van, mennek oviba, gyakorlatilag játszóház jelleggel, amikor meg itthon akarnak maradni, maradnak. Tehetik, mert itthon vagyok a legkisebbel.

Állami oviba, bölcsibe semmilyen körülmények között nem adtam volna még a nagyobbat sem, nemhogy a kétévest, legalábbis itt nálunk tuti nem, gyerekgyár jut róla eszembe, zsúfolt, pocsék... Lehet, hogy máshol másmilyen, ezt nem tudom, de nincs az a pénz, amiért én állami bölcsibe akár csak egy percre is engedtem volna őket, ahová járunk, az egy szuper alapítványi ovi. Imádják, de amilyen szívesen mennek, olyan szívesen maradnak is itthon velem.

Amikor még csak két gyerkőcöm volt, eszembe se jutott volna a nagyot elküldeni itthonról (két éves volt, mikor az öccse született), mert úgy élte volna meg, hogy ő már nem kell, őt kidobjuk, mert ott a kicsi. Kényelemből ilyet soha nem tennék.