Elviselhetetlen lett a gyerekem, mit tegyek?
Nekem három manó van, 4 és fél éves, két és fél éves, 8 hónapos. Előfordul a hiszti, most leginkább a középsőnél, de sajnos ez életkori sajátosság is. El kell viselni, ki fogja nőni. Érdemes következetesnek maradni, ha hiszti van, első lépcsőfok lehet a figyelemelterelés, de ha nem működik, akkor én bizony hagyom, hadd hisztizzen, majd megunja, nem veszek róla tudomást. A legfontosabb, hogy a hiszti soha ne nyerjen megerősítést, mert onnan igen nehéz lesz visszafordítani a dolgokat.
Ha tudod, hogy mely esetek, történések vezetnek tutira hisztihez, már jó előre meg lehet próbálni kivédeni, hogy be se következzen.
Ezen kívül csak azt tudom mondani, hogy kitartás, lesz ez jobb is. :-)
Ja, amit tapasztaltam: minél többet mozognak kinn a levegőn, annál kevesebb a probléma a gyerekekkel. Jön a tavasz, a szép idő, egyre könnyebb lesz ezt megvalósítani, ma is kinn voltunk délelőtt is, megyünk délután is, így az este se túl vészes, le vannak fárasztva, kevesebb a hiszti.
Nekem a keresztfiam volt ilyen. A szülei folyton veszekedtek előtte és a gyerekben hasonló reakciókat váltott ki. Az óvodához nagy reményeket fűztek, de ott még rosszabb lett, elkezdett köpködni és lehülyézni mindenkit. Odáig fajult hogy az óvónők behívták őket elbeszélgetésre, hogy vajon miért ilyen a gyerek. Az óvónők jelentették a gyerek viselkedését és nagy cécó lett belőle.
Miután átíratták máshová és elvitték pszichológushoz a kicsit, úgy tűnt helyre jöttek a dolgok.
De a gyerek csak a belső családi gondokra reagál így. Szóval a probléma forrását Nektek kell megoldani.
A férjednek nem volt joga ahhoz, hogy egy kis szörnyecskét csináljon a fiadból, amíg távol vagy. Nem igaz, hogy felnőtt ember nem érzi át a terhet, ami rád vár. Vissza kell zökkenteni a régi, megszokott rendbe, magyarázd el neki, hogy nálatok más szabályok érvényesek, mint a rokonoknál. A szabályok felállítása és betartatása biztonságot nyújt neki is, had hisztizzen, akkor se engedj, legyél nagyon következetes.
Próbálj minél többet foglalkozni, beszélgetni vele, belevonni a kicsi ápolásába, sok testvéres mesét olvasni. Érezze, hogy ugyanolyan fontos mint eddig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!