Miért viselem még mindig ilyen nehezen ezt a helyzetet?
3,5 éves kisfiam nagyon apás, mindig is az volt, születése óta. Már sajnos különélünk az apjával. Amikor hozza haza sír, nem akar jönni. Amikor megy, nagyon örül. (szinte minden nap találkoznak) Mintha engem nem szeretne. Az apja sokkal engedékenyebb vele, tulajdonképpen nála mindent lehet, nincsenek szabályok, meg talán jobban tud vele játszani. Én totál egyedül vagyok, szüleim sincsenek csak a kisfiam. És nagyon rosszul érzem magam még mindig emiatt. Azt érzem, hogy ha eltűnnék az életéből, egyáltalán nem hiányoznék neki :( mert állandóan az apjával akar lenni. Az apja mindent megenged, és mindent megvesz neki, és soha nem állt ki mellettem, hogy a kisfiúnk ne viselkedjen így velem.
Mai történet: beteg lett, én maradtam vele itthon, de orvoshoz az apja viszi, mert neki van autója. A kisfiam kérte, hogy én is menjek velük. Elkészültünk, vártuk az apját. Közben elkezdődött a kedvenc meséje, de mondtam neki hogy most nem tudja megnézni, mert vár a doktornéni. Ezt szépen tudomásul vette. Apja megjött, hisztizve rohant elé, hogy hadd nézze a mesét. Én már nem is öltöztethettem fel, és már azt sem akarta hogy velük menjek. Rossz volt:(
Más is érez így? Vagy én vagyok önző? :( Fog ez változni? Vagy nekem kéne változni? De nem akarom úgy nevelni a gyerekemet, hogy ha ő naponta egy csomag gumicukrot meg akar enni, akkor megehesse. (az apja ilyen)
Bocs ha hosszú lett, és köszi ha írtok!
válasza:Szerintem ez normális, mindig veled van, te neveled, te gondozod, de apa a "nagy szám", aki jön, játszik vele, csavarognak. De hidd el, ettől még szeret téged, és te vagy neki a legfontosabb. De mivel téged mindig lát, ezért nem mutatja ki.
És hidd el, ez a jobbik eset, hogy örül az apjának. Az én lányom ha csak megjelenik az apja, már üvölt, a közelébe sem hajlandó menni. Minimum fél-1 óra, mire megenyhül annyira, hogy leül vele rajzolni. Addig csak én vagyok neki. Így elvinni sem nagyon tudja, meg én sem igazán meehetek el, csak ha muszáj. Ez sokkal rosszabb, legalábbis nekem. Mert rossz látni, hogy mennyire haragszik az apjára. Mert szerintem azért csinálja.
válasza:Nem vagy önző és elhiszem, hogy rosszul érzed magad.
Én azt gondolom, hogy egy gyereknek az számít, hogy valaki szeresse, ápolja, álljon mellette és értse meg az érzéseit, vigasztalja ha úgy van és örüljön ha úgy van.
Rád is ugyanúgy szüksége van, de nagyon szereti az apját, így természetes, hogy örül neki, ha látja, mivel ugye nem veletek van.
Te neveld úgy, ahogy eddig tetted és meglátod, hogy nem fogja a gyereketek ezt elfelejteni, még ha nem is voltál olyan engedékeny vele. Később meg majd lehet, hogy pont te leszel az, aki közelebb fogsz állni hozzá, ezt nem tudhatod.
válasza: válasza:köszönöm, nagyon kedvesek vagytok!
de az az igazság, hogy nem csak azóta apás, mióta külön élünk, hanem szinte az első perctől kezdve
1 éves kora körül ha itthon volt az apja még azt sem engedte meg nekem hogy ölbe vegyem, mindent csak az apja csinálhatott vele :(
egyébként a különválásukban nagy szerepet játszott, hogy nem azonos elvek alapján próbáljuk nevelni, és jó nagy szerepe volt ebben anyósomnak is, aki azt is megengedte hogy a 2 éves gyerek az édesítőtablettát öntse a szájába :( szó szerint, egyszer arra mentem haza, hogy fogja a dobozt, és önti a szájába a tablettákat, az anyós adta neki
hiába küzdöttem 3 évig, a párom soha nem állt ki mellettem
pedig alapvetően, a környezetem visszajelzéseiből is ítélve, én is az engedékeny szülők közé tartozom, egyáltalán nincs vasszigor, csak bizonyos szabályokat szerettem volna betartatni, ami a gyerek érdekét szolgálja, pl édességet ebéd után, időben feküdjön le, ne a tv-n meg a számítógép előtt ülve nőjön fel, ilyenek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!