Hogyan kezeled más gyerek/szülő agresszivitását?
Nem voltam jelen a tegnapi eseménynél (szerencsére), mert egy órás munkám volt ezért nagymama elvitte játszóházba a 19 hónapos kisfiam. Aztán mikor visszajöttek mesélte, hogy volt a játszóházban egy kb. 2 hónappal idősebb kisfiú, aki kilökte a kisházból az én fiam, úgy hogy az elesett, egy másik összetalálkozásukkot pedig szándékosan tenyérrel pofon vágta. Az én kisgyerekem nagyon barátkozós, azt mondta nagymama akkor is csak nézett és láthatóan nem értette h miért ilyen a másik, akinek az anyja állítólag ott ült 5 méterre és esze ágában sem volt rászólni a gyerekére. Végül az én anyukám magyarázta az ismeretlen kisfiúnak, hogy nem szabad ilyet csinálni, meg meg ne lássa még egyszer, de mivel továbbra is dúvad maradt a gyerek és a hely meg pici (nem tudtak nagyon elkülönülni tőle) így hamarabb eljöttek.
Hát mikor elmesélte én iszonyat mérges lettem, ha ott vagyok biztos kérdőre vonom azt a nőt h ugyan miért nem hajlandó rászólni a gyerekére v elvinni innen ha nem tud viselkedni.
Persze tudom h ezek közösségben mindennapos dolgok, de én nem tudnám szó nélkül hagyni. Ti hogy vagytok az ilyen esetekkel?
Itt szerintem nagyon az a lényeg, hogy a szülő hogyan reagál. Sajnos az én kisfiamnak is volt egy olyan időszaka olyan 1,5-2 éves kora között, hogy folyamatosan kötekedett, verekedett, tépte más gyerekek haját, már gyomorgörccsel mentem a játszóra, hogy mit fog már megint művelni. Pedig itthon minden oké, nagyon szeretjük, foglalkozunk vele, nem igazán veszekszünk.
DE! Én folyamatosan a sarkában voltam, ha ütésre emelte a kezét, megfogtam, ha a figyelmeztetés ellenére folytatta a verekedést, hazajöttünk. Meg sem tudom számolni, hányszor végződött így a játszóterezés. :( Most 3 éves lesz, szerencsére már nem csinálja ezt, de embert próbáló időszak volt.
Múltkor a barátnőm kislánya kevert le neki egyet, erre a barátnőm nevetve mondta, hogy de kinyílt a csipája a kislányának, rá nem szólt volna, ez nem esett jól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!