Egyszer vajon fogja azt gondolni a kisfiam, hogy most már egyedül alszom és nem megyek át anyáékhoz éjjel illetve milyen korban lehet azt egy kisgyerekkel megértetni, hogy egyedül kell aludnia?

barátnőm 12 éves fia még nem szokott le róla :D szóval lehet igaza van a pszichomókusnak :)

az enyém 3,5 éves, ő nyert, velem alszik, lehet mi is így járunk :)

A valódi szeparációs szorongás 12-24 hónapos kor között jelentkezik egy időre, hónapokon át jellemző. Ilyenkor nem javasolt a külön szobában altatása. De 24 hónapos kortól lehet kísérletezni evvel, egyénfüggő. Saját magától tényleg nem igazán működik. Legyetek következetesek.

Kerülni kell az összetett procedúrát úgy mint ringatás, ölbevevés, sétálás vele satöbbi, mármint altatáskor kerülendőek. Mert ezt szokja meg és lassabban alszik el, sőt, ha felriad, csak azon a módon lehet újra elaltatni, amihez hozzászoktattátok.

Szóval csak puszi és cirógatás amit meg kell adni neki, nagyobb gyereknek népmese ezen felül (a szülő hangját többet jelent, mint felvételről, tévéből).

Van gyermek, akinek kell kislámpa, míg el nem alszik, és van, akinek kell hogy egy picit nyitva hagyjátok a szoba ajtaját.

Felriadva azt az állapotot keresik megnyugvásként,ahogy elaludtak előtte, tehát ha ringatod, ölben/melletted alszik el, akkor ugye ugyanerre lenne szüksége az újra elalváshoz. Ezért jó, ha valahogy megtanulja megnyugtatni önmagát, alvókát ölelget vagy mittomén. Sok gyereknek éjjeli lámpa kell, mert a napközbeni szorongásaikat vetítik ki éjjel és ebből a szempontból az ő félelmeik valósak.

Vannak olyan gyerkőcök, akiknél beválik, hogy eleinte minden éjjel 5550x vissza vannak cipelve az ágyaikba és aztán ez ritkul és végül megtanul egyedül megnyugodni és visszaaludni és nem járkál át, nem hisztizik ugyanezért éjjel. De vannak - és jellemzően az érzékenyebb idegrendszerű, kifejezetten jó eszű tehát ebből fakadóan intenzívebb fantáziájú gyerekek- akiknél nem válik be, főleg, ha előzményként esetleg a testkontaktusfüggés egész csecsemőkortól fennáll, a kifejezetten bújós, simizős, esetleg csak ölbenmegnyugvós babákból lesznek leginkább az együttalvós gyerekek.

De: számtalan tanulmány mondja, hogy legkésőbb kiskamaszkorban megszűnik a szülővel alvás igénye.

Én a magam részéről inkább hagyom, hogy velem aludjanak nyugodtan, mélyen és ébredjen érzelmileg stabilan, fizikálisan kipihenve, mint parádézzunk éveken át. 4,5 és 3 évesek. Tíz évet még hozzáadok, aztán a kezemet se akarják majd megfogni... kiélvezem a közelségüket míg lehet :)

Nincs gyerekem, így csak magamról tudok beszámolni:

Kb. 2 évesen kezdtem el az átmászkálást, minden éjszaka pontban éjfélkor megjelentem a szüleim ágyánál. A gyerekorvos azt ajánlotta nekik ('80-as évek közepén), hogy ha meg tudják oldani, engedjék hogy ott aludjak, mindenkinek jobb lesz. Így is lett, apukám minden éjfélkor fogta a párnáját és kiköltözött a nappaliba (legendás eset, hogy akkor is indult 0:00-kor, amikor a nagyiméknál töltöttük az éjszakát :)).

5 évesen hagytam abba magamtól, egyik napról a másikra az átmászkálást. Mai napig emlékszem, hogy nekem rengeteget jelentett hogy az anyukám mellett alhattam, biztonságban éreztem magam, és nem utolsó sorban mindenki kipihent, kiegyensúlyozott volt. Bár nem kérdeztem, de feltételezem hogy a "felnőtt dolgokat" éjfélig meg tudták oldani :)) és utána már csak az alvás maradt mindenkinek.