Szeparációs szorongás mennyi idős korig alakul ki?

EZ nme szeparációs félelem, ihszen nem a Tőled való elválással függenek össze, hanem a külvilág bizonyos elemie hozzák elő.

Ezt találtam:

"Az óvodáskorra jellemző, hogy csökkennek a veleszületett félelmek, a szituációfüggőség elmúlik, ugyanakkor a fájdalomtól való félelem megmarad (orvosi beavatkozások, esetleges balesetek, sérülések, tűz stb.). Megjelenik az anticipált félelem (a szülői intelmek, szidások, esetleges büntetések hatására), a képzeletbeli állatoktól és a rossz álmoktól való félelem (az utóbbit a potenciális fájdalommal és az anticipált/sejtetett félelmekkel lehet összekötni), a rablóktól, gyerekrablóktól való félelem és az első szociális félelmek (pl. a hibázástól, a megszégyenüléstől/nevetségességtől való félelem).(...)Abban a szülőnek is nagy szerepe van, hogy múló, mindennapi félelemről vagy szorongássá fajuló, komolyabb problémáról van-e szó. Fontos, hogy megfelelő módon kezelje a gyermek félelmét. Vegye komolyan a gyermek félelmeit, különben még inkább elbátortalanodik, és magában, csendben szenved, nem meri megosztani mással a félelmeit, rémálmit irracionális fantáziáit. Igyekezzen megérteni a félelem valódi okát, ugyanakkor ne kényszerítse semmire. Ha pl. fél a kutyáktól vagy a víztől, nem szabad elárasztásos módon arra utasítani, hogy „csakazértis” simogasson meg egy kutyát, vagy ugorjon vízbe, hiszen semmi baja nem lesz, mert egyrészt ekkor a gyerek helyett dönt, másrészt csak azt éri el, hogy még jobban fog tartani ezektől a dolgoktól, hiszen a szorongása azáltal csak erősödik, hogy nem kéne félnie, mégis tart az adott dologtól.

A szülő azt is megteheti, hogy elmondja gyermekének, ő mitől félt gyermekkorában. Ez segíthet a gyereknek abban, hogy megérti, más is kerülhet hozzá hasonló helyzetbe. Ezáltal könnyebben megnyugszik és megbirkózik a problémával. Fontos, hogy ha azt látjuk, hogy igyekszik leküzdeni a félelmét, feltétlenül dicsérjük meg, biztassuk őt. Tanítsuk, magyarázzuk el, milyen a valós világ. Válaszoljunk a kérdéseire, olvassunk neki minél többet arról, amitől esetleg fél (kutya, bogarak…). Ne „óvjuk még a széltől is”! A túlzott óvás nem segít abban, csillapítsuk a félelmeit.

Azzal, hogy nem visszük le a játszótérre, mert pl. fél a csúszdától, vagy hogy széles ívben elkerülünk minden kutyát, csak a szőnyeg alá söpörjük a problémát. Hasonlóképpen nem visz közelebb a célhoz az sem, ha helyette félünk, és mindenben rá leselkedő veszélyt látunk. A gyakori szülői figyelmeztetés, mint például „Vigyázz, elesel!” vagy „Meg ne üsd magad!”, sok esetben a gyermekkori félelmek legbiztosabb alapját képezi. Nem könnyű a feladat, de az biztos, hogy messzemenőkig lényeges a szülői odafigyelés, biztatás, a félelmek csillapítása abban, hogy gyermekünk ne váljon felnőtt korára szorongásos, gátlásos emberré, és hogy (időben) ki tudja nőni az adott életkorra jellemző sajátos félelmeket."itt: [link]