Természetes ha egy 4 éves gyerek beképzeli hogy ott van vele a barátja, és kell-e tudatosítani ilyenkor hogy csak képzelődik?

Kisfiamnak egy kis barátnője van az oviba, aki a szünet óta nem volt mert beteg.3-4 én még nem volt gond, elvolt, mondta hogy majd másnap biztos megy a kislány.Hétfőn benézett reggel a csoportba a fiam látta hogy nincs ott a kislány, és be se akart menni.Mondogattam neki hogy menjen be biztos nemsokára megérkezik, erre mondta az óvónő hogy egész héten nem megy, mert beteg.Hatalmas sírásba tőrt ki a fiam, az óvónő úgy szedte le rólam.

Majd délután mentünk érte egy bnőmmel.A fiam kivirulva jött és mondta hogy megjött a kislány, nem beteg.Megfogta a bnőm kezét és vitte oda a csoport ajtajához hogy megmutassa neki hogy ott van.Akkor is mondta az óvónő hogy nem megy egész héten.A fiam elkeseredett, hazáig pityergett, rosszkedvű volt egész nap. Aztán egész héten nem volt semmi probléma, nem ment be nagy örömmel, láttam rajta hogy olyan kis elveszett, de nem sírt.

Erre pénteken megint azzal fogadott hogy megjött a kislány, nem beteg.Annyira nem is foglalkoztam vele.aztán mutatott egy hóembert az udvaron és elmesélte hogy azt a kislánnyal együtt építették, még azt is részletezte hogy a kislány tette rá a kalapot, meg a répát ő meg a gombokat.

Tegnap találkoztam az óvónővel, és mondta hogy természetesen a kislány nem volt oviba és e fiam egyedül építette a hóembert.

Nekem kicsit ijesztő hogy ennyire beleéli magát abba amit elképzel, és ragaszkodik hozzá.Még most is ha megkérdezem hogy egyedül építette-e a hóembert határozottan kzli, hogy ő azt a kislánnyal csinálta.

Ilyenkor kell tudatosítani hogy csak elképzelte, és nem volt ott vagy rá kell hagyni?