Csak az én gyerekem tud minden játékkal játszani és csak öt köti le minden?

"Túl sok játék van elöttük? vagy a szülö várja el hogy órákat ellegyen egyedül a gyereke?" pontosan:)

vagyis az órákat mondjuk helyettesítsük be úgy, hogy az életkorának nem megfelelő időt:).

Is-is.

Sok tényező van:

első és legfontosabb tényező, hogy a gyerekek nagyon különbözőek.

Nekem három van, és már baba korban látom, hogy van, amelyik órákat elnézelődik/elmolyol, és van, amelyik a társaságot igényli, lehetőleg minél hamarabb.

Aztán az is kérdés, hogy miket kap. Sok olyan játék van, amik magukban villognak-forognak-sípolnak, ezek nem fejlesztik a fantáziát annyira, mert már "készen van" minden, nincs mit kitalálni.

Ha sokat játszik kicsi kortól szalaggal, műanyagpohárral vagy bármivel, akkor könnyebben megtanul majd felfedezni, ezt-azt kitalálni.

És végül (bár erre nincs tudományos magyarázatom), szerintem számít nagyon a kötődés. Ha egy baba kezdettől fogva azt tanulja meg (mert nem hagyták pl. sírni, vagy egyedül), hogy számíthat a szüleire, ha szüksége van rájuk, azonnal jönnek, akkor ő bátrabban marad "egyedül", mert nem kell attól félnie, hogy elveszíti őket. Mehet "felfedezni".

Rengeteg dologtól függ ez!

Korábban már sokmindent leírtak amivel egyetértek, így azt nem ismétlem.

Annyit hozzáteszek, hogy ez nem csak "szoktatás" kérdése. Nekem több gyerekem van, ugyanúgy szoktattam őket, az ovis kisfiút mégis nehéz lekötni bármivel is, már születése óta, mert ami 1x sikerült, azzal nem foglalkozik többet. Apja ugyanilyen volt, anyosóm mesélt róla sokat, igazán iskolában kezdődtek a bajok, mert ha valami ment, akkor közölte a tanárral, hogy ez unalmas és ő megy akkor inkább haza (kitűnő tanuló volt, tanulmányi versenyeket állandóan nyerte, tehát ilyen gond nem volt vele). Szóval én már előre félek a sulitól...

A másik, hogy az "egyedül nem játszom" szindrómához mostanság divatos asszisztálni, én is követtem már el ilyen hibát, de még időben kapcsoltam és korrigáltam, bár sztem utolsó pillanat volt.Sajnos muszáj megtanulni egyedül is elfoglalni magát, de ezt már csak akkor látja sok szülő, amikor oviba kerül a gyerkőc és otthon kiborul, hogy utalja az egészet, mert nem figyelnek rá.

A másik véglet ugye szintén nem jó, tényleg ne várjuk egy egy 2 évestől, hogy elvonul a szobájába olvasgatni egy órát (bár másik ygerekem ezt csinálta, csinálja, ő meg ilyen)

Én csak a saját tapasztalatomból tudok meríteni.

Szerintem erősen természet, és habitusfüggő a dolog. A nagyobbik lányom egy örökmozgó, türelmetlen, és akaratos. Szinte semmilyen játék nem kötötte le, állandóan igényelte a társaságot. Viszont szívesen eljátszott a PET palackokkal, és minden mással, ami nem a játék kategóriába tartozott, de csak kevés ideig. Ha valami nem sikerült neki, akkor "megreptette" az adott játékot. Ez ma is így van, a kirakózás például tuti, hogy hisztivel végződik. 2,5 éves.

A kicsinél nincs felesleges játék. Mindennel játszik, ötletes (kitalál játékokat), türelmes, és egyedül is jól

elvan. 1 éves.

Egyiket sem hagytam sírni. A nagyobbik után nincsenek olyan elvárásaim, hogy egyedül játszanak órákat, és a kisebb előtt nagyobb játékhalom van, mint a nagyobb előtt valaha volt (örökölt, és kapott is.).

Szóval nem tudom. Biztos van abban is igazság, amit írtál, de szerintem nem nagyon lehet a gyerekeknél sztereotip módon gondolkodni. Mindegyik egyéniség, ahogy mi is azok vagyunk.

Elgondolkodtál rajta, hogy esetleg a te gyerekeddel van baj, mivel a gyermekek többsége nem képes ilyen pici korban sokáig koncentrálni egy dologra???

Amúgy meg sikerült kidicsekedned magad?

Akkor jó.

4 éves fiam születése óta kiköveteli a figyelmet, mostmár elvan a hugával, legójával.

Kilányom 2 éves lesz, soha nem hisztériázott, hogy játszak vele, nem lógott a nyakamon, félórákat elvan egyedül, okos, ügyes, cukifalat.

Játékok ugyanazok, anyuka-apuka ugyanaz.

Na erre varrjál gombot:D

Nekem a 2,5 évesem egyedül az építőkockával játszik egyedül (de akkor is odahív, hogy ugyan nézzem már meg:). Játszik ugyan, de nem igazán rajong játékokért, de ha elé teszek krumplit sárgarépát szebben megpucolja a krumplipucolóval mint én. A konyhában rémálom mellette a főzés, mert ő is mindenben segíteni akar, olyan játékot ami ezt az élményt übereli még nem találtak fel. Szereti ha látom, és szereti tudni hol vagyok. Van hogy ki kell találnom szituációkat és napokig gyakorolja utána (nem sok sikerrel).

Nálunk az összes játék kint van, dobozokban, egyszerre egy dobozt veszünk elő és azzal játszunk. Nem pakol ki mindent, megtanulta, hogy nem dobáljuk szét. (elég nehezen szokta meg, de én nem szeretem eldugdosni a dolgokat). Mostmár ő mondja, hogy kupi van és pakol. Szerintem ennyi idős gyereknél senki nem várja el, hogy órákig el legyen egyedül. Nálunk a könyveknek vannak speciális tárolók, és bármelyiket ami az életkorának megfelelő könnyen leveheti, és rengeteget lapozgatja egyedül.

Az én fiam például mindig is sokkal jobban szeretett egyedül játszani.Illetve nagyon szélsőséges.Ha egyedül akar játszani, akkor konkrétan be sem enged a szobájába ha akarok is menni vele játszani akkor sem.Ez a gyakoribb.Viszont ha nagy ritkán rá jön hogy most velem vagy épp az apjával játszana, ez kb hetente 3x fordul elő, akkor viszont az sem érdekli ha ég a ház, akkor is játszani kell vele.És időnként van az hogy bár jól el van egyedül, de nem bánja ha bemegyek hozzá.

Ami a konkrét játék szert illeti, általában kiválaszt egyet és napokig szinte csak azzal játszik, vagy ha ketten szerep-játékozunk akkor is szerepel benne az épp aktuális EGY, ami perpillanat egy műanyag fogó, de hetekig játszott szívószállal vagy épp ecsettel.