Szerintetek mennyire jellemző az, ahol soha nem kiabálnak a gyerekkel és egyáltalán nem "kapnak ki", nem is rosszalkodnak, nem hisztiznek?

Teljesen gyerekfüggő. Én írtam ki a kérdést, hogy mit lehet tenni a gyerek agresszív kirohanàsai elken. Nálunk nincs kiabálás, nincs verés, agyon készültem magam, hogy mindenre oda figyeljek, és azt hittem ezzel mindent hú, de nagyon jól csinálok, nem lesz semmi gond, probléma. Hát, van két igencsak temperamentumos fiacskám(akiket persze imádok), akik bizony olyanokat tudnak produkàlni, hogy a hajam égnek áll. Extra türelemmel vagyok megáldva, vagy inkább megátkozva, de nálam is szakad a cérna. Ilyenkor az uraság megy büntibe, én meg bőgök az idegtől. A legjobb, hogy azt mondom nincs kiabálás! Persze, én nem üvöltök, viszont a kisfiam olyan hisztiket kivág, hogy zeng a ház. Még bírom, próbálom a nem kiabálok, nem csapok a fenekére hozzáállást, de nem tudom jól teszem-e? Az idő majd eldönti.

Rám gyerekkoromba soha nem kiabáltak, soha nem voltam büntiben, soha nem hisztiztem. Viszont egy rém gátlásos, félős kislány voltam. Ez sem hiszem, hogy jó. Nagyon sok idő volt mire meg tudtam változni.

Én már nem mondok semmit, elfogadom, hogy mindenkinek más módszer jön be, hiszen minden gyerek más. Én se gondoltam, hogy olyan problémákkal fogok szembenézni, hogy a gyerekem verekszik. De megteszi, pedig nagyon nyugodt, stabil háttere van. Biztos voltam benne, hogy ez nevelés dolga, de rájöttem, hogy nem csak ezen múlik.

A lényeg az, hogy nevelni kell a gyereket, igeni szükségük van a korlátokra- az iránymutatásra, hogy később normális felnőttek legyenek.

ÉN is szoktam több hangnemben beszélni a gyerekeimmel, és bizony tudják, hogy mikor már ordítok és égnek áll a hajam, akkor abba kell hagyni. :)))

Ha csak kezdek mérges lenni, és nem akarok a végső ordításig eljutni, akkor én is hangosan kérdezem meg tőlük, hogy na most megint ordítsak?? Nagyon sokszor ez is bőven elég, és tudják....

Attól, hogy néha kiabálok-ordítozok velük az nem jelenti azt, hogy nem szeretem őket. Pont azért csinálom ez, mert igenis szeretem őket és szeretném ha tudnák hol a határ.

Ők gyerekek- mi felnőttek, ők próbálgatják a határokat, mi pedig max addig engedjük őket. A módszer szerintem mindegy, a lényeg, hogy szépszóval, vagy hangos szóval, de tudják, hogy hol a határ.

Amíg az első feszegette a határokat, rendben van (én is úgy szoktam), jó hangosan leüvöltöttem. Megijedt tőle abbahagyta. Aztán jött a második és mi lett? Megtanulta az első, hogy ez a módszer működik, leüvöltötte a tesóját. Aztán jött a harmadik gyerek! És azóta egy olasz családhoz hasonlítunk, ordítanak, mint a fába szorult féreg, ha kell ha nem. És ismét nekem kell elüvölteni magamat: hogy fogják már be, mert nem lehet megmaradni a zsivajtól!

Szóval: lehet, hogy rossz módszert választottam. Most már hiába próbálunk türelmesek lenni, megy egy darabig, aztán már a környék is csak csendben van, mert a közelünkbe sem mernek jönni, úgy eleresztem magam! Egyébként meg szeretjük egymást, csak hangosan ...

43F