Az óvónők nem tudják hogy a 3-4 évesek szeretnek füllenteni, miért hisznek el mindent és szégyenítenek meg?

Én nagyobb gyerekekkel foglalkozom, de a sógornőm óvónő. Került már szóba beszélgetéseink során a családon belüli erőszak, és igazából tudni kellene az óvónőnek, hogy az a gyerek, akit rendszeresen vernek, az nem beszél róla. Nagyon hamar beleívódik a gyerekekbe, hogy ez valami szégyenteljes dolog, de azt hiszik, az ő szégyenük. Mert általában ilyenkor a szülő közli a gyerekkel, hogyha valakinek elmondja, akkor elviszik a rossz nénik/bácsik és bezárják valahová. Itt, sajnos, végtelen a lehetőségek tárháza, amivel ijesztgetik a gyereket.

És a rendszeres bántalmazásnak nyoma van, és megint csak sajnos, azt általában a kollégák előszeretettel nem veszik észre (tisztelet a kivételnek), mert csak probléma van vele. És most bocsánatot kérek a családsegítőtől is, de 12 éves pályafutásom alatt volt egy alsós tanítványunk, akinek konkrétan hurkás volt a háta és feneke. A kollégák többször jelezték a családsegítőnek, mire ők léptek, addigra eltűnt a család. Hozzánk is így jöttek, egyszer csak megjelentek, a gyerek bizonyítványát alig tudtuk összeszedni, mert hirtelen távoztak több helyről. (Na, ez is problémát jelez.)

Még egy gondolat: általában azok a gyerekek mondják, hogy elverték őket, akik meglepődnek, hogy az általában türelmes anyunál/apunál egyszer csak elszakad a cérna. És valóban ösztönösen húzza magát össze egy gyerek bizonyos mozdulatoknál, a bántalmazott gyerekek arcán inkább valami fásult beletörődés van.

Egyébként mondd azt az óvónőnek, amivel én szoktam kezdeni a szülőiket. Az első szülőin mindig elmondom a szülőknek azt az aranyigazságot, hogy: ha ők nem hisznek el mindent, amit agyerek az iskoláról mond, én sem hiszek el mindent, amit a szüleiről mond! :-)