Mit szóltok ehhez az íráshoz? Ágybavizel a 4 és fél éves,2 éve szobatiszta és ágytiszta kisfiam :- ( Tanácsok éjjeli bepisilős gyerkőcök szüleitől?
itt ezt írja:
Napközben a környezet erős ellenhatásai miatt képtelen szabadjára engedni a benne felgyülemlő feszültséget, nem tudja a dolgokat úgy irányítani, ahogy szeretné. Ám amint a józan ész kontrollja alábbhagy, a feszültség is felenged. A gyermek kisbaba módjára hagyja, hadd menjen minden a maga útján. A bepisiléssel azt üzeni: "Olyan kicsi vagyok még, hogy éjszaka bepisilek. Valahányszor ez bekövetkezik, a szüleimnek végre tényleg foglalkoznia és törődnie kell velem. Úgy érzem, mellőznek és elhanyagolnak."
hát ezen még sírtam is.. pár hete kezdte az ovit, ott semmi baj vele, dícsérik mindig. Itthon hol bújós, hol hisztis (egyik sem volt), vidáman mesél az oviról, negatív élmény nemigen éri, max maga az elválás tőlünk reggelente. Itthon tény, hogy egyre türelmetlenebb vagyok vele, mert hihetetlen kis kényeskedő és hisztis bír lenni, minden apróságon. Tudom, nem szabad mentegetőzni ilyenkor, de van egy másfél éves tesója, még itthon, napi 4 órában itthonról dolgozom, nagy a ház, hajnalban megy és este ér haza a férjem, nincs segítségem. Szóval kissé megroggyantam én is, kéne egy kis lelkisegély, meg tanácsok...
Hát lehet hogy tanácsként nem fog szolgálni de leirom én hogy csinálom.
4 éves a kisfiam.2 éve szobatiszta reggel-este.
Miota oviba jar szinte minden este bepisil.az ovonö tanácsára két hete azt csinálom hogy már lefekvés elött nincs innivalo.A bilit beteszem és mielött lefektetem elmondom neki 2-3 szor hogy ha este kell ott a bilike oda pisiljen.2 héét alatt 1 szer pisilt be,hat remelem müködni fog,mert már kicsit elegem lett hogy mindig tiszta pisi az ágy büdös hiba surolom.uj ágyat kapott 1 hete da meg nem pisilt bele.a bili minden este ott van a sarokban.pobald ki mondd el nki hogy beteszed és pisiljen oda.lefekves elott vidd el wc-re és ne adj neki innivalot.
Szia! Mi ugyan még nem járunk itt, 20hósom van de van egy 25 éves emlékem és most rá is kerestem neked, mi új házba költöztünk gyerekkoromban, az öcsém emiatt elkezdett bepisilni éjjel, minden este ezt a mesét mesélte anya, ő ezzel szokott le. Egy próbát megér szerintem! Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!