Igazam van? Vagy túl reagálom?

Én is azt hittem, hogy nem fogok hiányozni a lányomnak, mert alig várta az ovit és nem egy bújós gyerek. Amikor elkezdődött az ovi, nem is sírt utánam, a beszoktatást inkább hagyjuk, mert hazaküldött, hogy én nem kellek oda. Mégis megváltozott, mert bújós lett, sokkal többször mondja, hogy anya szeretlek. Elvan az oviban, nagyon szereti, de azért hiányzom neki és ezt mutatja is, és ez nekem nagyon jól esik.

Biztosan te is fogsz hiányozni a fiadnak, és valahogy ezt mutatni is fogja.

Én is azt hittem hogy nem fog sírni a kisfiam a bölcsibe utánam és már a 4.hét végén vagyunk és még mindig sír!

Pedig itthon önálló,okos,napokat volt nagyszülőkkel,barátnőmmel,testvéremmel és soha nem sírt utánam és tessék!

Még mondtam is a bölcsibe beiratkozáskor hogy vele nem lesz gond,nem fog sírni most meg ott tartunk hogy a nehéz esetek közé tartozik:))

Én nagyon rettegtem attól, hogy az utánam síró gyerekemet a hátam mögött kell hagynom az oviban. Bele voltam betegedve a gondolatba, hogy sírni fog utánam, kérni hogy ne hagyjon ott, én meg otthagyom...

Ehhez képest hálistennek semmi gond nem volt a beszokással. És én ennek nagyon örülök, neked is erre kéne törekedned, mert az érted síró gyereket ezerszer rosszabb "magára" hagyni, mint nem hiányozni neki néhány órán keresztül.

szia,

volt itt a minap is egy ilyen kérdés, és a bnőm ugyanígy van a napokban mint Te.., szal nem vagy egyedül...:-)

Én még csak ennyit tudok hozzáfűzni, mert a lányom majd csak novembertől megy bölcsibe, nem vagyok még képben a lelki részével...

de el tudom képzelni, hogy nagyon rossz lehet, hiába jó. Most ez egy paradoxon, de igaz...:-)) Én is elképzeltem már, hogy milyen lesz, és tuti mindenképp fáj, ha könnyen megy, ha nem akkor is.

Itt sztem ugyanarról van szó, amit én a szoptatás abbahagyásakor éreztem, és a járás, bölcsi, az ovi, beszéd, stb. is ilyen sztem, hogy amint látjuk, érezzük, hogy a gyerekünk képes nélkülünk is létezni, és mindig 1-1- lépéssel távolodnak tőlünk, ez nagyon fáj...hiába tudja az ember, hogy ez természetes, sőőőt!!! kívánatos is egy egészséges szülő-gyerek kapcsolatban, belegebedünk..

Most kezdem érteni anyukámnak miért van "olyan" feje az összes esküvői képen...:-DDDD

bocs, hogy elkanyarodtam...

Az talán lemaradt, hogy ez hullámzó is lehet/lesz.Pl. jól érzi magát, de két hónap múlva sír, mert tele épp valami miatt a hócipője. Vagy mert akkor esik le neki, hogy ez most már tényleg "minden nap" így lesz. Vagy valakivel konfliktusba keveredik és azért nem akar menni...

Ezer féle variáció van, előre nem kiszámítható.

A lényeg, hogy mindig biztos legyen afelől, hogy nagyon szereted, és azt kell sugározni felé, hogy neki az oviban tök jó dolga lesz. (Még akkor is, ha nem így gondolod magadban)

Amúgy nekem a másodikom kezdi hétfőn, én is kicsit izgatott vagyok. :o)

Hmm...nekem a gyerekem parázik, és nem is tudja. 4 és fél éves, nem járt még közösségbe, mostanra sikerült bekerülni oviba és így is protekcióval :S Szóval én biztatom, hogy milyen jó lesz, együtt mentünk nyílt napra, beiratkozni, ismerjük az óvónőt, mindig mondja a kicsim, mennyire várja, izgul. De...

pár napja, mióta felfogta, hogy igen, most van a nyárnak vége, őszi cipőket pakoltuk, eltettem a nagyon nyári kis ruhákat, és beszéltük, hogy ősszel ovi, kicsit fura lett. Hisztisebb, akaratosabb, bújósabb, éjjel felriad. Szóval benne lehet a feszültség, tényleg igyekszem teljesen pozitív és alig-várós izgulós lenni, sokat vagyunk együtt, sok helyre viszem, foglalkozom vele, de tuti, hogy érzi hogy nem úgy lesznek a dolgok, ahogy eddig voltak.

Szerintem annyira tetszik neki majd, hogy "elfelejt" engem, ezt szokta tenni a mamáéknál, strandon, játszóházban is, nem esik nekem rosszul, de azért biztos egész nap ő jér majd a fejemben, mikor oviban lesz, vajon jól érzi-e magát, ő is gondol-e rám, a tesójára, stb..