Válaszolnának Nekem azok azanyukák aki csapkodják a gyereküket?

Én sem vulgáris vitára készülök, szeretném, ha racionális észérvekkel támasztanánk alá a mondandónkat, mert csak annak van értelme.

Az én álláspontom:

Nem verem rendszeresen a gyereket, de egyszer kétszer becsúszott, mikor nem tudtam vele másképp megértetni, hogy veszélyes, amit csinál. Az én két éves fiamnál ez bevállt. Igaz, nincs hozzászokva, ezért az is elég, ha közlöm vele, hogy olyan butaságot csinált, amiért dádá jár, és megpaskolom a fenekét. Tényleg csak paskolás, mivel nincs pelusa ami felfogná, agyonütni meg nem fogom, előbb vágnám le a saját kezem. Ez gyerek függő. Nem mondom, hogy kékre zöldre kell verni, és minden csacsiságért rá kell verni, de ha veszélyezteti magát, és másokat, és nem segít más, akkor nincs mit tenni. Inkább ő sírjon 5 percet ezért, mint én egy életen át, mert valami komoly baja lett. Épp az imént írtam ebben a témában egy ilyen hozzászólást, lehet az akasztott ki, ha nem akkor mea culpa, és elnézést kérek tőled.

Én először elmagyarázom, mit miért nem lehet. Az hogy nem szabad nem elég, kell az indoklás, Ha kell napokon, heteken át 100-szor egymás után

Ha nem válik be, felemeleme a hangom.

Ha ez sem használ, megy az ágyra ücsörögni 5 percet, és végig hallgatja a hegyi beszédet, hogy azért nem nyúlhat fel a tűzhelyre, mert megégeti, és az fáj neki, nekem meg ezerfelé szakad miatta a szívem.

Utána kilátásba helyezem a dádát. Tudod, hogy butaságot csináltál, pedig sokszor megbeszéltük, hogy nem szabad, legközelebb dádá lesz érte.

Ha mindezek heteken át nem hatnak, akkor bizony rápaskolok néha.

Abban egyetértek veled, hogy ez egy végső eszköz, és csak akkor hat, ha ritkán kerül elő. Ha folyton ütik mindenért azt a szegény gyereket, csak azt tanulja meg, hogy a vitás kérdéseket ököllel kell elintézni. Az arany középút híve vagyok. Egy paskolásba nem hal bele, de nem ostorral kell jó modorra szoktatni, hanem ésszel. Ehhez kellegy bizonyos fokú értett gondolkodás, hogy meg tudd ítélni, milyen helyzetben melyik nevelési eszköz a leghatásosabb, és erre nem mindenki képes, ilyenkor beindul a nagy pofonofn, mert az mindenre megoldás, aztán meg lehet csodálkozni, hogy 5 évesen egy agresszív vadállat lesz a gyerek. Gyereket nevelni nem könnyű, de senki sem mondta, hogy az lesz. Néha adott pillanatban fel kell vállalni a kisebb rosszat, mert hosszú távon, az a jó a gyereknek, és ebben a játékban ő a főszereplő.

Ha valaki nem ért egyet elfogadom, kíváncsi vagyok én is az érvekre-ellenérvekre és véleményekre.

Azt gondolom én is, hogy meg kell találni az arany középutat. Sokféleképpen lehet fegyelmezni, nem biztos hogy minden szituációban bármelyik fegyelmezési fajta jó lehet. Természetesen én is először elmagyarázom mindig neki, hogy mit miért nem szabad tenni, miért veszélyes, sőt azt is elmondom neki, hogy ha mégis megteszi milyen következményekkel járhat. És ami szerintem fontos, hogy azt is mindig hozzáteszem, ha tiltok valamit, hogy nem azért nem szabad például a kerítésre másznia, mert én azt szeretném, hanem azért nem szabad, mert leeshet, beütheti a fejét, eltörheti a kezét vagy a lábát. Ha 20-szor megpróbál, 20-szor elmondom neki. Ha kezd elfogyni a türelmem, akkor egyszerűen odamegyek és leveszem a kerítésről (vagy elhozom a veszélyes helyről) és leültetem 3 percre (2,5 éves múlt). Ha valamit nem akar megérteni és csak azért is csinálja, azért nem ütöm meg.

Viszont ha az ezerszer elmagyarázott dolgot újra csinálja, és emiatt konkrét veszélyhelyzet kialakul, akkor rácsapok a seggére. Nálunk ez a határos. Ilyenkor azonnal felfogja a dolgot. A kerítéses példánál maradva, legutóbbi mászásnál lecsúszott a keze és ha nem érek oda időben, leesik. Meg is ilyedt, kapott is egyet a popsijára, így tudatosult benne, hogy miért nem szabad. Szerintem amig nem tapasztalja meg magát a vészhelyzetet, addig nem is érzi át, hogy milyen például onnan leesni...és miért is magyarázom ezerszer neki.

Emlékszem anno apukám is állandóan azt hajtogatta: "kislányom, ha tovább kacsázol a biciklivel, és elesel, még meg is csaplak!". Kacsáztam, elestem, kaptam is egy fülest. Többet nem kacsáztam, addig meg a napot lebeszélte az égről...

2 popsiracsapás volt idáig, egyik az említett kerítéses dolognál a másik pedig kanapén-ugrálásnál, természetesen leperecelt róla, hiába mondtam neki ezerszer hogy miért ne ugráljon...

Az én lányom abban a korszakban van, amikor mindent boldog-boldogtalantól eltanul. Érdekli a világ és az élet. Ez egy nagyon jó fázis, csak nálunk ez úgy alakul, hogy az esetek 99%-ban csak a rosszat tanulja meg.

1,5 hónapja jár magától, az egyensúlya még nem a legjobb. Van, hogy egymás után 5× esik el, ha feláll.

Jelenleg szerinte a legjobb mulatság, hogy a beton babakocsi feljárón kapaszkodás nélkül megy felfele.

Emellett imád a zebrán ugrálni (naponta látja itt több gyerektől) engem ezzel (is) kikészít. Mivel a zebra szerintem nem játszótér.

Valamelyik nap meg a babakocsijába akart felmászni. Már fel is állt rá, de elvesztette az egyensúlyát és borult hátra. Épp, hogy elkaptam.

Naponta ha 6× nem szólok rá és 70× nem magyarázom el neki, hogy miért tilos és nem szabad, akkor egyszer sem.

Ha már úgy ítélem meg a dolgot, hogy nem elég neki a szóbeli figyelmeztetés, akkor csapok a kezére. Nem nagyot, de pont akkorát, hogy figyelmeztető célzatú legyen.

Tegnap kapott a zebrán való ugrálásért, ma reggel már nem csinálta, hanem szépen fogta a kezem és sétált át.

Én itt is jópárszor olvastam meg tapasztaltam is hogy egy jó időben jó helyen való odacsapás az nem ugyanaz mint "csapkodni" a gyereket amit írsz mert az egy bizonyos fokú rendszerességet jelent( a csapkodás fogalma).

Többek írták már itt is hogy volt egy nagyon gáz szitu aminek a végén többszöri szólás után egy fenékre csapás vagy kézre csapás lett, és a gyerek többet nem próbálta meg azt. Persze ha állandóan kikap napi szinten megcsapják akkor nyilván ez hatástalan módszer lesz.

3-as vagyok:

Tudod, vannak esetek amikben nem árt, ha esetleg kézráveréssel és seggre veréssel bünteted meg a gyermeked, ha a szép szóból nem ért.

Te magad írtad, hogy 100× elmondtad neki, hogy nem szabad.

Nagy kárt tett (20ezer forintnyi étel ment tönkre!) és tehetett volna nagyobbat is (felgyullad a lakás). Ezt is te írtad.

Lehet én vagyok szívtelen, de én nem kéregetek ilyen helyzetben 100× és nem jó pofizom, hanem a tettek mezejére lépek. Annyi idősen még nem fogják fel teljesen, hogy mit jelent a felgyújtani vagy égni dolog.

Nekik ez egy jó móka, amit vagy megelőzöl vagy viseled a kritikus/rossz következményét.

Én sem azért csaptam rá a lányom kezére, mert olyanom volt és úgy gondoltam, hogy a türelmemet teljesen kicsinálta, hanem azért, mert életveszélyes dolgot művelt.

Mint pl. játszani a zebrán/úton, felmászni a babakocsira vagy a betonon sík feljárón úgy felmenni, hogy nem kapaszkodik.

Tudod, én akárhogy is próbálok, nem tudok 24 órán át figyelni rá. Valamikor tuti, hogy egy pillanat alatt történik a tragédia.

Inkább fegyelmezem és szigorú vagyok, minthogy egy életre tönkretegye az életét (esetleg lebénul) vagy meghaljon.

Oké, ilyenre ne gondoljunk, mert nem szabad, de van pár hónapja halt meg egy kisfiú. Tőlünk 2 tömbházzal lakott. Már 2 éves volt, de sosem fogadott szót az anyukájának abban, hogy nem futunk ki az útra. Pedig minden másban fegyelmezett volt.

Meglátott valamit és kifutott egy kocsi elé. Nem tudták megmenteni, már az ütközés után meghalt egyből.

Nem hibáztatok senkit, nem az én tisztségem ez. De azt tudom, hogy az anyuka sosem ütötte meg a gyermekért, semmiért sem. A kicsi kincse volt és mindent szóval, magyarázattal oldott meg. Sajnos, ez eddig jutott!

És valóban igaz: Egy jól irányzott seggre verés/pofon csodákra képes!

Aki rendszeresen fegyelmezi a gyerekét kézre csapással az ide neked nem fog választ írni. Értelmes ember ezt nem csinálja, vagy max időszakosan, ha valami nagyon komoly új csínt talál ki a gyerek.

Időnként én is mondom neki, hogy tartsa ki a kezét és kap egyet rá, mert van hogy megérdemli.