Itt kellene hagynom a családomat, eltűnni, vagy mi lenne a jó megoldás? Már teljesen kikészültem!

ó te drága, üdv a klubban :)

ezt a kérdést szó szerint én is kiírhattam volna, annyi különbséggel, hogy kisfiam van, és nálunk talán szelídült már kicsit ez a dolog, ő is 3 éves

4 hónapos volt, amikor először átkéretőzött apa kezébe az enyémből, onnan kezdve hát kb 2 éves koráig csak az apja létezett a számára

írtam én mindenhova ahova lehetett, annyira magam alatt voltam, még egy pszichológust is megjártam, (meg a rosszabb napokon még most is kivagyok) + nálunk van egy anyós is, az volt a 2-es számú kedvenc apa után

bevallom őszintén lelkem legmélyén nekem is eszembe jutott ez a szörnyű gondolat, hogy lelépek, és itt hagyom őket, mert nem bírja a lelkem (ráadásul nekem senkim nincs, szüleim nem élnek, se tesó, senki) és erre egyáltalán nem voltam felkészülve

ez nagyon nagyon rossz, tudom

nálunk is csak apa csinálhatott mindent, engem szó szerint levegőnek nézett, ha itthon volt apa én fel sem vehettem :( nem részletezem, csak ismételni tudnálak :)

viszont én egyfolytában, szünet nélkül azon agyaltam, hogy MIÉRT? miért alakult ez így? sorba vettem mindent a születésétől kezdve

császáros voltam , a baba több mint 4 kilós volt

első 2 hetet apa kivette szabiba, és otthon volt

ez idő alatt főleg ő hurcolászta, ringatta, mert nekem nehéz volt a seb miatt

aztán be kellett lássam, hogy amíg én hulla fáradtan ültem a babám mellett, és állandóan aggódtam meg idegeskedtem valami miatt, addig apa és a nagyi is sokkal jobban tudtak bánni vele, mármint a bolondozásra gondolok

sokkal lazábban bánt vele, dobálta, viccelődött vele, nem féltette úgy mint én, énekelt neki, grimaszolt, stb stb

én úgy érzem, nálunk tutira ez volt az oka, mert amikor én ezt már tisztán láttam, elkezdtem változni, és hasonlóan bolondozni vele, játszani, stb

és bizony ezután kezdett megváltozni az egész, ezért írtam az elején hogy már "szelídült a dolog" kevésbé apás, kevésbé tesz különbséget köztünk

talán még mindig szívesebben játszik az apjával, de már tudom hogy engem is szeret :) apát még mindig többször keresi, hiányolja, és még sokszor csak neki enged meg dolgokat, de már nem annyira gázos a helyzet

és szerintem nem a szigorúság miatt van, egyébként nálunk is ez a felállás, én vagyok a szigorúbb, de úgy érzem, nem ezért van

és hidd el sokan vannak még így, itt a gyakorin olvastam egy anyukát, akinek a kisfia annyira apás volt, hogy mikor készülődtek az oviban az anyák napi ünnepségre, a kisfiú megkérdezte nem jöhetne inkább apa? :((

ja igen, az jutott még eszembe, hogy feltettem annak idején én is ugyanilyen kérdést, és azt írta az egyik válaszoló, hogy nem szereti apát jobban, csak jobban élvezi a társaságát, és ez annyira megmaradt a fejemben, hogy emiatt kezdtem el gondolkozni az egész folyamaton, és azt hiszem ez a mondat nagyon igaz

igazából nem tudok segíteni, csak megírtam a mi történetünket, és kérlek verd ki a fejedből ezt a butaságot, hogy lelépsz, ez nem megoldás, szeret téged is a kislány,hidd el igazolni fogja ezt még az élet! és nagyon nagy szüksége lesz még rád!!!!

minden jót kívánok, és kitartás!!!