Aki hasonló helyzetbe került, hogy magyarázta el 4 éves gyermekének az elvesztett nagymamát?
Szia! Sajnálom a lányodat, tudom, milyen érzés ez, én még gyerekként vesztettem el édesanyámat.
Ha meg szeretnéd érteni, mi játszódik le pontosan a gyerekek lelkében ilyenkor, és hogyan érdemes hozzáállni, ajánlom Polcz Alaine könyveit, vagy csak keress rá a neten, például itt is írnak jó tanácsokat: [link]
Én annyit tudok neked tanácsolni, hogy ne úgy éld meg, hogy „szerencsére nem hozza szóba sokszor”, tehát ne legyen kényelmetlen a téma (bár nyilván fájdalmas), hanem beszélgess vele minél többet erről, ha igényli.
Velem sajnos nem beszéltek sosem a veszteségemről, nem vittek el a temetésre sem, és még felnőttként is rengeteg sérülést hordozok amiatt, hogy nem tudtam rendesen elgyászolni a szerettemet.
Mert nem azzal segítünk a gyereknek a fájdalma feldolgozásában, ha elsikkasztjuk a témát – így csak magára marad az ijesztő gondolataival, illetve még inkább megijed, mert amiről nem beszélnek a felnőttek, az aztán nagyon ijesztő számára.
A temetés is egy olyan dolog, amitől nem szabad megfosztani a gyerekeket, nekik is kell, hogy kimutathassák a gyászukat, és láthassák, hogy mások is szomorúak, ahogy ők.
Hogy mit mondj a halálról neki? „Miért ment fel, miért nem jön vissza?” Egyszerűen azért, mert ez az élet rendje, ami él, az meg is kell, hogy haljon egyszer, mikor „letelt az élete ideje”. Legalábbis én ezt mondtam a gyerekemnek, mikor kérdezősködött. És igen, persze van, aki nem akkor távozik, mikor „letelik az élete ideje”, hanem baleset, betegség folytán, és igen, ez nagyon-nagyon szomorú, és nagyon hiányzonak nekünk a szeretteink.
Mesélhetsz neki arról (főleg, ha a hited is ezt mondja), hogy a nagymama mindig vigyázni fog rá a menyországból, és milyen boldog, hogy ismerhette.
Nekem még csak ma lett 4 éves a lányom, a fiam pedig szeptemberben tölti be a 3-at. Tavasszal halt meg az anyósom, hirtelen, természetes halállal 54 éves korában. Egyszer csak úgy találtuk az otthonában. Hirtelen fogalmam sem volt, hogyan reagáljam le az egészet a gyerekeim előtt. De mivel nem vagyok egy nagy költő típus, rosszul játszom is meg magam, így maradtam a valóságnál, igaz nekik igyekeztem leegyszerűsíteni. Én azt mondtam, hogy meghalt a nagymamájuk, mert úgy gondolta, ő már az angyalok között szeretne tovább élni, itt lent a mi világunkban már nem érezte jól magát. Nagyon fog nekünk hiányozni, de el kell fogadnunk, hogy így történt. A felhők közül néz minket, gondolom szeretné látni, hogy az unokái boldogak. Nagyon félve vittük a házához a gyerekeket, féltünk, hogy összezavarjuk vele őket, de meglepő módon néhányszor elismételtük ugyan a fenti monológot, de ezen kívül más nem volt. A temetésre én nem vittem őket, nem akartam, hogy összezavarjam vele őket, hiszen a föld alá tették a hamvait és nem a felhők közé. Az utána lévő halotti toron ott voltak, de igazság szerint nem volt túl nagy sírás rívás, inkább nyugodt beszélgetések voltak. Ők pedig örültek, hogy vendégek vannak nálunk.
Mindezek mellett úgy gondolom, a Te lányod sokkal jobban kötődhetett a nagymamájához így biztos sokkal nehezebb a dolgod.
(Az 1. vagyok újra)
Szerintem nincs ellentmondás abban, hogy a testét a földbe temetik, hiszen éppen a test az, aminek letelik a földi ideje, és a lélek felmegy a mennybe (ha ebben hiszünk). Ráadásul a gyerekeknél meg aztán minden logikátlannak tűnő dolog megfér egymással, egyáltalán nem akadnak fenn pl. azon sem, hogy egy amcsi rajzfilmben a mikulás jön karácsonykor.
Bevallom, mivel nem vagyok vallásos, én a 3 év körüli gyerekemnek, mikor ilyen kérdéseket tett fel, hogy mi lesz a halál után, elmondtam, hogy sokféle hiedelem van, de valójában senki sem tudja. Van, aki azt hiszi, hogy a mennyekbe/pokolba mennek a lelkek, de van, aki azt, hogy új testben újjászületnek. Erre pedig a gyerek mit mondott? Hogy ő az utóbbit szeretné, és szöcskeként kíván újjászületni. :)
Szerintem a lényeg az őszinteség, a gyerekek nem hülyék, mindent megértenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!