Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Másnál is van, hogy az esti...

Másnál is van, hogy az esti altatásnál a gyerek nem elálmosodik, hanem felpörög a mesétől, énekléstől?

Figyelt kérdés
2 éves a kisfiam, és bármennyire álmos, fáradt, 50 percig tart elaltatni. Már nem rácsos ágyban alszik, hanem kisgyerek ágyon, azóta alussza végig az éjszakákat. Viszont az altatás mindig hosszúra nyúlik. Beteszem, mellé ülök, vagy mellé fekszem, simogatom, maga alá gyűri a kezemet. De 5 perc után felkel, beszél hozzám, rám mászik, kicsit lemegy még sétálni, iszik, stb. Próbáltam mesélni, énekelni halkan, de csak állati boldog lesz, hogy akkor ezek szerint még beszélgetős idő van, elkezd velem dalolni, stb. Leginkább az válik be, hogy én "halottnak tettetem magam" az ágyon, tehát nem reagálok semmilyen akciójára, így kb 40-50 perc alatt megunja a fent létet és álomba szenderül. Ezt még csak 2 hete játszuk, mert eddig babakocsiban altattuk mindig. Viszont 2 hónap múlva jön a kistesó, és remélem, ennyi idő alatt hozzá fog szokni az új altatási rendszerhez, és hamarabb fog elaludni. Egyáltalán létezik olyan helyzet, hogy lerakom, és 5 perc simi után elalszik?
2012. júl. 18. 15:38
 1/4 anonim ***** válasza:

Ez sajnos nálunk is így van, fiam 2,5 éves.

Ő is ki tud simán jönni az ágyból.

Nálunk úgy van, hogy megissza a tejet, utána apa mesél, majd anya (én). 2-3 mese után megbeszéljük, hogy ő egyedül lekapcsolja a villanyt, és összebújunk.

Ilyenkor halkan beszélgetünk, vagy énekelünk, vagy csak pihegünk egymás mellett, aztán bemászik az ágyába.

Én kimegyek, és kb. 30 percig még ki-kijön.

Általában elszakad nálam a cérna, rászólok hogy elég volt, és nem jön ki többet, hanem 4-5 perc múlva alszik. szerintem csak szórakozik velünk, bár néha volt hogy éhes volt, vagy nagyon vágyott még 5 perc 'anyázásra' (ezeket persze nem tagadom meg tőle).

Nincs jó ötletem, sírni hagyni nem fogom, néha bejön az hogy csukja be a szemét, én is becsukom, és akkor hamarabb elalszik.

2012. júl. 18. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Hipnotizáld! :)

Jó, ez furán hangzik, de hidd el, hogy működik és a lényege tulajdonképpen csak az, hogy lefekteted és megmondod neki, hogy csukja be a szemét, de nem szabad leskelődni, különben felfalja az Álommanó. Ha csukva tartja a szemét, akkor mondd neki, hogy most ólomnehezek a lábai, karjai, kellemes, puha takaró van rajta, a fejét a párna jó illata veszi körbe, elnehezednek a szempillái. Ezután kezdj el mesélni, hogy egy domb tetején van, szépen elindul lefelé a dombról, egy mezőn keresztül, ami tele van virágokkal. Finom virág illat van, jó kis szellő, a nap süt, a madarak csicseregnek, és a pillangók kergetőznek a mező felett. Egyszercsak megjelenik egy tündér, stb stb stb, találj ki valami mesét (akár előtte olvashatsz is valami jót magadnak, és utána amikor altatod, akkor amire emlékszel azt beleszövöd a mesébe). A lényeg, hogy ha már egyenletesen lélegzik, akkor tuti, hogy bealudt. Minden este a dombbal kezd, az egy ismerős hely lesz neki, és szívesen fog oda "visszamenni" minden nap.


Nem igazi hipnotizáció, csak a legeslegeleje, amikor "elnehezülnek a végtagjai meg a szempillái" és a dombról elindultok, onnan meg mese az egész, amit csukott szemmel jobban el is tud képzelni. De azért rá kell ijeszteni, hogy ha kinyitja a szemét, akkor megeszi az Álommanó, és akkor nem mer majd csalni és tényleg elalszik.

Egy próbát megér! :)

2012. júl. 18. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Kedves Médea!

Ne haragudj, de látszik hogy még nincs gyereked!

A gyerekpszichológiában alapvetés, hogy nem ijesztgetünk semmivel, de legfőképpen nem a gyerek számára láthatatlan és megfoghatatlan dolgokkal (ördög, zsákos ember, álommanó).

Miért is mondanám egy 2-3 évesnek, hogy megeszi az álommanó?!?! Képes lennél egy megfoghatatlantól félő gyereket egyedül hagyni egy sötét vagy max. félhomályos szobában?

Már sok hozzászólásodat olvastam, egyik-másik megmosolyogtató, és biztosra veszem, hogy szülés után néhány héttel rengeteg dolgot másképp látsz/értékelsz majd, mint most.

Az elmélet szinte mindenkinek megy, de átültetni a gyakorlatba, na az a baromi nehéz!

2012. júl. 18. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Hát én is eléggé meghökkentem az Álommanós válaszon, de azt hittem, viccnek szánta a kedves válaszoló. Szegény kisfiamat dehogy fogom megijeszteni fiktív lényekkel! Pláne ezek után még kevésbé tudna aludni...
2012. júl. 19. 09:36

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!