Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Sógornőm úgy nevel, hogy nem...

Sógornőm úgy nevel, hogy nem nevel, ma döntöttem úgy hogy nagyon ritkítjuk a találkozásokat emiatt, gáz vagyok?

Figyelt kérdés

3 gyerekem van, neki 2. Mindig is úgy voltam vele hogy igyekeztem jóban lenni így a rokonsággal, mivel nagyszülők nincsenek, és csak egy egy testvérünk van a férjemmel, gondoltam ha már úgyis kevesen vagyunk, legalább mi tartsunk össze ápoljunk szoros kapcsolatot. De nem tudok elmenni emellett ahogy ők "nevelik" a gyerekeket.

Míg kicsik voltak a gyerekek, addig ez annyira nem volt feltűnő hiszen "pici még" felszólítással legyintettünk, meg hogy majd kinövik.

Azóta 3 gyerekem van és látom hogy igen, van olyan életkor amit "ki kell nőni" de ők ezen már rég túl vannak és még mindig úgy viselkednek mint aki másfél-2 éves.

A fiúk 5.5 és 4 évesek. Ordítanak ha valamit nem kapnak meg, agresszívak egymással nagyon, sírnak sikítanak szinte ok nélkül bármiért. Mocskos szájuk van.

És semmiért se jár büntetés, ezért egyértelműen látszik hogy a határaikat feszegetik őrjőngésig.

Néha kiabálnak velük, de hát az lepereg.

Egyrészt az én gyerekeim ezt látják hogy így is lehet viselkedni, és úgy érzem dupla annyit kell "melóznom" velük hogy visszabillenjünk a normál kerékvágásba.

Tehát egyértelműen rossz hatással vannak rájuk.

Másrészt durvaságba fordul a dolog, tehát bántják is az én gyerekeimet. Én persze nem hagyom, közbe lépek meg próbálom elterelni őket de ugye ők nem az én fiaim, nem szólhatok bele a nevelésükbe. Viszont belefáradtam hogy így zajlik egy találkozó: mi elmegyünk hozzájuk (ők arra fogva hogy rosszul állnak 10 esetből 2szer ha jönnek, többi 8szor mi, azt nem taglalnám hogy minden hülyeséggel elárasztják a gyerekeket akik jódolgukban már nem is örülnek az ajándéknak) de mindegy, mi megyünk. Megérkezünk egy 10-15 percig aranyosan örülnek egymásnak, eljátszanak megmutogatják egymásnak a játékokat. Aztán a fiúk elkezdenek eldurvulni. Amivel ott játszanak az mindig az övék nekik egyből az kell, ha nem kapják meg olyan ordítás van hogy az én fejem is szétesik tőle.

Ha van vmi közös étkezés ott is mindent megcsinálnak amit csak tilos nálunk (felugrálás, egymás tányérjába pakolászás ocsmány beszéd).

Szóval én arra jutottam ma (már a férjemnek is mondtam) hogy akkor én most ezt így őszintén elmondanám a sógornőmnek , adnék neki (ha szeretne egyáltalán változtatni miattunk) 2 hetet hogy legalább a szándékot lássam hogy rájuk szól igenis vagy valamit kitalálunk közösen (mindig csak fél családdal találkozunk vagy nem is tudom) vagy pedig nem fogunk menni csak évi 2szer.

Ez nem fenyegetés, meg nem is arra akar kimenni ez a kérdés hogy akkor most jól dumáljuk ki a sógornőmet, mert amúgy meg tökre bírom, jól elbeszélgetünk( vagyis hát már egy ideje nem tudunk csak pár mondatot váltani mert folyton a gyerekeket választom külön).

Rendes csajszi és ő is szenved a két fiától van hogy sír is stb.

De az elve az hogy nem szabad büntetni mert az rosszat tesz nekik, csak ilyen korban vannak, épp oviba kerültek, épp betegek épp ez épp az mindig van valami kifogás.

Szerinte ezt KINÖVIK a fiúk ! Higgyem el, hogy kinövik mert ez egy ilyen életkor ő olvasta hogy sok bennük a feszültség. Hol olvashatta vagy milyen elv ez? Én nem ismerem. Valaki esetleg?



2012. júl. 17. 13:23
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Te gyerekeid fiúk vagy lányok? Mennyi idősek?
2012. júl. 17. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
5 éves a lányom, 3 és 8 hónapos a kisfiaim.
2012. júl. 17. 13:31
 3/13 A kérdező kommentje:
kimaradt egy szm, 3.5 éves a középsőm.
2012. júl. 17. 13:31
 4/13 anonim ***** válasza:

Én egyetértek Veled, a lányom még ugyan csak 22hós, de már nálunk is fennáll ez, ha sógornőméknél vagyunk, ahol a fia nagyobb szintén utána tiszta zizi a lányom, mert Ő csomó dologért nem szól rá a fiára, és a kiscsajom majmolja a nagyot, hazamegyünk és csinálja amit látott.

Azt is érzem, hogy nem akarsz velük igazán "szakítani", hanem célt szeretnél jó szándékúan érni, hogy mindenki jól érezze magát ne csak az Ő gyerekeik.

Sztem minden tuti amit írsz, és az a legjobb, hogy őszintén el is akarod neki mondani, viszotn ez a határidős dolog sztem kicsit támadó...hiába nem úgy szánod...

Inkább mondd neki, hogy látod, hogy Ő is kivan, és segíteni akarsz, próbáljon változtatni, mert így nektek sem jó, vagy vmi ilyesmi...meg ha ennyit együtt vagytok, akkor kérd ahhoz is a beleegyezésést, hogy szólhass neki mikor ott vagytok, hogy "Na, figyu, ezt már ne hagyd!", és ezen ne sértődjön meg, mert nem akarsz rosszat...és ha 2-3 hét múlva se látod, hogy javulna a helyzet, akkor megmondhatod, hogy Nézd, ez nektek így nem megy, úgy csinálod ahogy akarod, de mi így nem...csók, puszi, miegymás...de ebből tuti balhé lesz azért, tehát csak nagyon óvatosan...

Lehet kusza voltam, bocsi, remélem sikerül vmit elérned...

2012. júl. 17. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Igen igazad van. Így fogom indítani.

Egyébként szóba jött már a nevelés mint téma így arrafelé is tereltem a beszélgetést, próbáltam finoman utalni rá hogy a nagyobb durván hajánál fogva rángatja a kisebbet azt nem kéne egy jaj ejnyebejnyével elintézni.

Próbáltam már nekik így finoman szólni, jelezni, de semmi se történik/történt csak ez a vége mindig hogy majd kinövik. Ezt nem növik ki szerintem, hanem egyre rosszabb lesz.

Ja és még azt mondja hogy a közösségben (oviba járnak néha) semmi baj sincs velük, semmi panasz.

Nekem ez is olyan furcsa hogy hogy lehet hogy ott kisangyalok, otthon meg ennyire durván a másik véglet?

2012. júl. 17. 13:53
 6/13 A kérdező kommentje:
Kedveljük amúgy őket és nem akarjuk elveszíteni a kapcsolatot velük de nem fogom hagyni hogy a gyerekeim rosszul járjanak és ők legyenek a feszültséglevezető eszközei a gyerekeinek. Nekem is a gyerekeim az elsők (nyilván), és a legjobbat akarom nekik.
2012. júl. 17. 13:54
 7/13 anonim ***** válasza:

Az már régen rossz ha valaki a csemetéit kézikönyv szerint neveli.

Az én keresztlányim is ilyenek,mint a bűn,ég utánuk a hely.Egyszerűen nem látogatjuk őket,vagy ha igen akkor igyekszünk beleférni a 15 percebe.A lányomnak a belét kipréselik,fellökik és üvöltöznek,visszaszájalnak,és ami a legrosszabb,hogy szemem láttára tömték a kavicsot az akkor 18 hónapos lányom szájában,kérdőre vontam őket,hazudtak,nem ők voltak,nem tettek semmit.Na akkor szakadt a cérna és a nagyobbik 7 évest elkupakoltam.A kisebbik csak lesett,nézte ilyen is van???Mondtam te vagy a következő!

Anyjuk szeme láttára.Semmit nem szólt,csak nézett ki a fejéből és ő is elkezdett utána velük üvöltözni,megint.

Nála a nevelés,a k.rva anyák,takarodsz,rohadj meg! szavakig van.Már nem egyszer láttuk,hallottuk,hogy a gyerek mondta,a kisebbik,nem akar margarinos kenyeret enni vacsira,hanem májkrémest.Az anyja meg válaszképpen le k.rvaanyázta,legyen neki jó amit kitett elejébe.Avval sarkon fordult és elment.

Tehát a sógornőd a sógorral kell összekapják magukat,mert Ők kell neveljék a gyermekeiket.Nem csak felcseperedni gomba mód mint az általam említett gyermekek kell hagyni Őket.Ebből később sokkal több és nagyobb gondok adódhatnak,hiszen ehhez lesznek hozzászokva,Ők irányítanak,azt tesznek amit csak akarnak,nem kell féljenek a saját szüleiktől sem.

2012. júl. 17. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Én is ettől tartok egyébként hogy iszonyat mód a fejükre nőnek! Sehova nem tudnak jóformán elmenni velük mert mindenhol megcsinálják a balhét.:(

Semmi tisztelete a szülőknek sajnos, még talán nem lenne késő észbekapni, mert amikor majd iskolásként, kamaszként lopnak majd a szülőtől, meg roszs társaságba keverednek, akkor már késő lesz.

Annyira sajnálom mert néha megcsillan a valódi énjük a gyerekeknek, és amúgy a nagyobb olyan értelmes, okos, kis műszaki zseni:) a kicsi meg egy jószívű barátságos ölelgetős kis krapi...de már szinte ALIG jön át ez a sok sok rossz dolgon:(((

2012. júl. 17. 14:00
 9/13 anonim ***** válasza:

Nálunk ugyan ez a helyzet. tesómnak van 3 gyereke (8;7;4 évesek), nagyon jól neveltek, udvariasak, tiszták, okosak, szeretem nagyon őket. Nekem van egy 16 hónapos kislányom, a párom tesójáéknál meg van egy 3,5 éves kisfiú, na ő iszonyatos. Még nem beszél érthetően, vad, ordít, sikongat, verekszik. Ha belép a szobába, a lényom már sír is, nagyon fél tőle. :( Mindig bántja, rugdossa, húzkodja, tépi a haját, mellé áll, ha alszik és beleordít a fülébe, meg ilyenek. Rá nem szólna az anyja arra sem, még az enyémet szidja le, hogy miért ilyen bőgős, miért nyávog folyton. :( Na ettől párom kiakadt és mondta nekem, hogy nem megyünk többet, vagy ha megyünk is, akkor csak néhány órára, aztán ha már nem bír nagyon magával a kisfiú, akkor inkább eljövünk. Én is tök szeretem a sógornőméket, jókat tudunk dumálni, de szó szerint féltem a lányom a gyereküktől, úgyhogy mi is ritkítjuk a találkákat, inkább tesómékkal "bandázunk".

Szerintem is jó, ha azt mondod egy-egy helyzetnél, hogy "Te, én ezt már nem nézném el...; vagy ezt nem hinném, hogy kinövik, inkább én nem hagynám rájuk". Aztán ha a szép szó sem segít, meg kell mondani kerek perec, hogy nem szeretnétek a negatív példákat a ti gyerekeitek elé állítani és inkább nem mentek többet.

2012. júl. 17. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:

Olyan rossz érzésem van, mert úgy érzem, ebből "szakítás" lesz, ha akarta volna eddig is nevelte volna őket én többször próbáltam már neki módszereket mondani hogy ha már így olvas sokat akkor Vekerdy könyveit vagy a Szuperdadát vagy Spock-ot vagy bármit amiben valamiféle fékentartása szerepel a gyereknek, elengedi a füle mellett.

Nem hiszem hogy hirtelen 5-6 év után most gyökeresen megváltozna :((( Félek hogy sértődés lesz a vége.

2012. júl. 17. 15:24
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!