Hogy lehet megnevelni egy 3 éves gyereket?
Talán következetesen kéne nevelni. Szigorúan, szeretettel, és nem veréssel.
Minek neked másik gyerek???????? Kettővel pláne nem fogsz bírni.
Szivesen!
3 gyerekem van, ebből az egyik majdnem nagykorú. Sosem volt gond velük. A kicsi 5 éves. És vele sem volt gond.
Nem hinném, hogy hiperszuper gyerekeim lennének, sőt, azt sem gondolom, hogy szuperanyuka vagyok. Csak amit követelek tőlük, azt el is várom.
Nézz szuperdada műsorokat, abból speciel elég sokat lehet tanulni.
Mindig is ilyen volt vagy csak most lett ilyen? Ha eddig nem volt ilyen, akkor lehet, hogy a kis tesó érkezése váltja ki belőle. Ha pedig kicsinek is ilyen volt, akkor pedig már akkor el kellett volna kezdeni a tudatába vésni, hogy mi a rossz és hogy azt nem szabad. Esetleg kicsinek ráhagytatok dolgokat, amiket megszokott, most pedig nem engeditek, de elvárja.
El kell neki mondani, hogy amit csinál az rossz, azt nem szabad, mert ezzel fájdalmat okoz nektek, pedig ti szeretitek, nem ezt érdemlitek. És ezt annyiszor elmondani, ahányszor csinálja. Megengedni nem szabad, rá kell szólni, én elhiszem, hogy néha elszakad a cérna, elcsattan a pofon, de attól még nem fogja abbahagyni.
azt jó volna tudni,hogy pontosan mióta tart ez? nem lehet,hogy már most féltékeny a leendő tesóra,és csak felakarja hívni a figyelmed magára?
egyébként akkor érsz el a legtöbbet nála,ha következetes és kitartó vagy. szóval ha kitalálsz valami büntit (sarokba állás,vagy a szobából nem jöhet ki,amig nem tud okosan viselkedni,stb) akkor azt csináld végig vele,még akkor is ha az eleinte nagyon sok időbe telik.mert számíthatsz rá hogy kitartó lesz,de a lényeg hogy ne add fel és hidd el meg fog törni!! és ha végig csinálta,akkor megbeszélni vele,hogy őt nagyon szereted csak a viselkedését nem és ezért volt büntibe
mennyire vagy következetes? mivel bünteted? és amit mind kipróbáltál, hányszor?
mit csinálsz ha csúnyát mond rád?
Találj ki valami büntetést, pl. sarokba állítás!
Ha rossz, szólj nemi hogy haggya abba, mert megy a sarokba.ha harmadszorra is szólsz, és még mindig csinálja, sarokba állítod 5 percre.
Ha kijön a sarokból, vissza viszed, ahányszor kijön!
Mindig mindd el neki mikor beállítás a sarokba hogy azért viszed oda, mert pl. Kipakolta a konyhaszekrény fiókot ami tele van veszélyes dolgokkal, vagy mert ugrált a fotelen ami felborúlhat vele...
Mindd neki hogy itt kell álland 5 percet, majd kérjen bocsánatot!
Nálunk ez bevált, ha mondom neki higy hagyd abba, mert mész a sarokba, már annyira meghatja lelkileg, hogy sír, bocsánatot kér.
nálunk ugyanaz van,mint az utolsónál,csak a szobájában kell a kanapéra két percig ülni,mert annyi éves(még nincs három)
legtöbbször elég,ha szólok,és bocsánatot kér
ma 18:24
Örülj és maradj csendben, ne támadj, főleg ne okoskodj!
Anyám a példa, hogy nem csak a szülőn múlik: semmi gondja nem volt velem, pedig egyedül nevelt. Többnyire minden ment simán. Pár évre rá megszületett a (FÉL)testvérem. Anyámnak onnantól csak ment tönkre szépen lassan az idegrendszere. Az a gyerek kezelhetetlen volt, egyik idegorvostól hordták a másikhoz, semmi nem használt. Szép szó, következetesség, csúnya szó, büntetés, verés... SEMMI...
Mindketten nagykorúak vagyunk, nekem gyakorlatilag normális életem van, az a sz@rházi kb csak csúszik egyre lejjebb... Pedig egy anya nevelt minket...
Ennyit erről.
Kérdező: Szinte biztos vagyok, hogy a kistestvér áll a dolgok hátterében, vagyis a féltékenység.
(A lányom is kifejezte finoman a nemtetszését, pedig neki csak unokatestvére lesz hamarosan... De tett féltékeny megjegyzéseket.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!