Aki bármilyen fejlesztésre hordja 3 éves gyermekét, leírna, hogy gyermeke hogy viselkedik a szakemberrel?
Figyelt kérdés
Az enyém sajnos teljesen idióta lesz. Mozgásfejlesztésre hordom amúgy tsmt-re.2012. júl. 4. 19:40
1/5 A kérdező kommentje:
Itthon nincs nagy gond. Csinálja amit kérünk tőle, elég jól együttműködik. De ha mozgásfejlesztésre megyünk, akkor nem ismerek rá. Nem nagyon működik együtt, könyörögni kell az éppen vele foglalkozó szakembernek, hogy csinálja már végre a feladatot.
2012. júl. 4. 19:51
2/5 anonim válasza:
Én logopédushoz hordtam párszor, azt mondtam neki, hogy viszem egy aranyos nénihez játszani. Volt ott egy tornaterem is, ahol a logopédus néni végeztetett vele gyakorlatokat (nem volt kimondva, hogy TSMT, de leírásokból tudom, hogy az volt). Eleinte csak motorozni akart a fiam, úgyhogy mindig azt mondta neki a néni, hogy most csináld ezt, csináld azt, utána mehetsz egy kicsit a motorral. Semmit nem erőltetett. Harmadik alkalommal már annyira belejött, hogy nem is érdekelte a motor, sőt még a gördeszkára is felfeküdt, pedig azelőtt csak ráülni volt hajlandó. A logopédus azt mondta, hogy nem szokott semmit kényszeríteni, de előbb-utóbb így is meg szoktak csinálni mindent neki a gyerekek.
3/5 anonim válasza:
Hogy érted hogy idióta lesz? Úgy viselkedik a fejlesztésen, hogy elfogadhatatlan? Mit csinál?
Az enyém is tsmt-re jár. A diagnosztikán barátságos, érdeklődő volt, az első foglalkozást keservesen végig sírta, mert nem csinálhatta azt amit szeretett volna, és ugye ki sem szállhat a feladatból, ebben van a módszer lényege, aztán pedig a későbbi foglalkozásokon már tudta, hogy mire számítson, szóval az sima ügy volt.
4/5 A kérdező kommentje:
Együttműködik valamilyen szinten, de ha kérik nem mondja a mondókákat, pedig kívülről fújja, elszórakozza. Nem is igazán tudom pontosan megfogalmazni. Más érdekli mint amit csinálni kell, figyelmetlen.
Hány kontroll után ment jól a torna nálatok?
2012. júl. 5. 14:13
5/5 Andrea7275 válasza:
Én tegnap vittem korai fejlesztőre először és azt mondták rá hogy furcsa. Nem indokolta meg hogy miért,annyit hogy valami genetikailag nem olyan mint kellene. Nem beszél csak szavakat és 2 szót rak össze,3 éves egyébként a fiam,de minden utasítást megért.. Általában nyitva a szája ,el mondták hogy milyen gyakorlatot csináljunk hogy zárt szája legyen.Az én fiam is máshogy viselkedik idegen helyen,mint itthon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!