Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Tegnap kiderült, hogy szeptemb...

Tegnap kiderült, hogy szeptembertől felvették a kislányomat bölcsibe. Nagyon akartam, de most megijedtem. Örülnöm kellene?

Figyelt kérdés

Szeptemberben lesz 2 és fél éves. Eredetileg úgy terveztem, hogy csak 3 éves korában megyek vissza dolgozni,de anyagi nehézségeink miatt kénytelen vagyok korábban kezdeni. Az utolsó jelentkezési napon adtam be a kérelmet próba-szerencse alapon, szinte átgondolás nélkül. Úgy vettem, hogy ha felveszik valami isteni szerencse folytán, akkor visszamegyek dolgozni, ha nem, akkor majd kitalálom, hogy mit csinálunk.

Felvették, pedig nagy a túljelentkezés.

Annyira féltem szegényt, kicsi még, nem tudom, hogy mi lesz vele ott nélkülem. Még soha nem volt másnál, nem vigyázott rá senki más az apján és rajtam kívül.

Itthon viszont örökké veszekszünk a pénztelenség miatt, a férjem hónapok óta állás nélkül, lassan rámegy a házasságunk is.

Jól teszem, hogy beadom? Nem is tudok semmit a bölcsiről. Munkám nem lesz még, mert kiderült, hogy nem vesznek vissza, így állást kell keresnem.


Nyugtassatok meg anyukák, akik gyerkőcének bevált a bölcsőde! Lányom nagyon vágyik a társaságra, azt látom rajta!



2012. jún. 27. 21:39
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
akkor hogyhogy beveszik?nem kértek munkáltatoit?allami bölcsi?nekem kértek,nem tudtem vinni,ezért nem jár bölcsibe.amugy az apuka nem talál sehol melot?addig ö is otthon lehet a gyerekkel.egyébként jol fog neki tenni a bölcsi,már ekkora gyerekek igénylik a gyerektársaságot.hát igen az bizti,hogy hiányozni fogsz neki,nálunk is ugyanez a helyzet,soha senki nem vigyázott rá,egésznap eggyütt,de elöbb utobb megfogja szokni,muszáj lesz neki.ránk is ez vár csak majd az oviban.
2012. jún. 27. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Itt a 19. válasz az enyém:

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..


Azt gondolom, hogy a gyerekek megérzik, ha a szülőnek ellenérzése van dolgokkal kapcsolatban, így a bölcsivel is. Ha nem barátkozol meg a gondolattal, akkor nehéz lesz a beszoktatás.


Sok sikert a bölcsihez, és csak lazán!!! :o) Jó lesz a gyerkőcnek is, hidd el, egy csomó új dolog fogja körül venni, új dolgokat tanulhat. És inkább bölcsi még 3 évesen, mint ovi a maga 25-ös létszámával....

2012. jún. 27. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Én 21 hónaposan adtam be családi napközibe. Akkor szóltak, hogy visszavennének és mivel nagyon jó a fizetés muszáj volt meglépnem ezt.

Kislányom addig csak velem és az apukájával volt.

1. nap ott voltam vele, 2. nap ott hagytam 2 órára és semmi gond nem volt. Első héten elvittem minden nap ebéd után, második héten már ott aludt.

Reggelente sírt egy kicsit, de mire kiléptem az ajtón abbahagyta. Nekem nehezebb volt, mint neki.

Nem lesz gond hidd el, ebben a korban már szüksége van más gyerekek társaságára. Minél idősebb annál nehezebb beszoktatni.

2012. jún. 27. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
A lányom napra pontosan 19 hónapos lesz, amikor megy bölcsibe. Nem nagyon van pénzünk, beírattam több helyre, gondoltam majd kiderül, felveszik-e? Sajnos úgy alakult, hogy apuka elhagyott minket, így tényleg muszáj mennem dolgozni. Nekem is erős fenntartásaim voltak az egésszel kapcsolatban, de aztán elmentem a szülői értekezletre, és megnyugodtam. Annyira jó hely, hogy jobbat nem is kívánhatnék. Beszélgettem a gondozó nénikkel, nagyon kedvesek, aranyosak. A gyerek érdekeit nézik, nem akarnak ráerőszakolni semmit. Szóval nekem nagyon szimpatikus.
2012. jún. 28. 07:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

A lányom két év nyolc hósan már ovis volt. Ott sokkal szigorúbban az elvárások, mint a bölcsiben. Mégis ügyes volt és minden rendben volt.

megértem az érzéseidet nagyon is, de majd idővel megszokod a gondolatot. Egyáltalán nem kicsi már a kislányod a bölcsihez!! Meglátod, jó lesz minden, a kislány ügyes lesz, anyigal is könnyebb lesz, jó érzés lesz újra dolgozni. Nekem nagyon pozitív élmény volt az újbóli munkába állás, pedig nekem is kellett egy löket, hogy "mszáj legyen".

Ő továbbra is a te kislányod lesz, továbbra is imádni fogo, és meglátod, mennyire fel fog értékelődni a közösen töltött idő! Mi tök jó programokat csinálunk minden hétvégé!

2012. jún. 28. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem lesz semmi gond ne aggodj. Sokszor az anyukaknak nehezebb az elvalas mint a kisgyerekeknek. Minden kezdet nehez de meglatod beszokik es hidd el nem olyan rossz a bolcsode. Sokszor az a legnagyobb gond, hogy egy anyanak amikor a gyereket el kell engedni beindul a vedo mehanizmus es mindent negativan lat. en kulfoldon elek es itt magan bolcsodek vannak. Mikor elindultunk annak idejen kivalasztani, hogy melyikbe adjuk be akkor en mindenikbe csak hibat talaltam: tul sokan vannak es nem jo, tul kevesen vannak, gyanus, nincs frissen festve, az egyikben sirt az egyik kisbaba, biztosan nem kapnak eleg figyelmet.... Aztan hazamentunk es csak sirtam, nem akartam a kisfiam elengedni. A ferjem volt az aki azt mondta, hogy most mar jo lesz ha a bolcsikben a pozitiv dolgokat es megnezzuk ne csak a negativat lassuk meg bennuk. Es hidd el rengeteg jo dolog van es nem rosszak a bolcsik csak nehez elengedni a gyereket es ezert talal az ember rengeteg kifogast. Foleg ha anyagi gondjaitok vannak akkor ne is gondolkozz. Orulj, hogy szerencses voltal es felvettek. Kaptatok egy eselyt, hogy anyagilag helyrejojetek es ne veszekedjetek. Meglatod menni fog, fel a fejjel. Most elvezzetek a nyarat es ha majd eljon a szeptember egy uj fejezet kezdodik az eletetkben ami nem lesz rosszabb csak mas. :)
2012. jún. 28. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a válaszát, jól esett a sok biztatás!:)

Én is a jó oldalát fogom nézni a dolgoknak, megpróbálok vidáman hozzáállni. Valóban nem lesz rossz hely, amikor bent voltam beadni a papírokat, elég sokat kellett várnom. Addig nézelődtem és tetszett amit láttam, de nem jártam utána alaposabban. Választási lehetőségünk nincs, vannak még magán bölcsik, de arra most nem telik.


1-nek!

A férjem a felmondási idejét tölti itthon, ezért kapott munkáltatóit. Arra nem tudok alapozni, hogy majd ő vigyáz a gyerekre, mert nagyon remélem, hogy el fog tudni helyezkedni, különben éhen halunk és még ki is lakoltatnak.

Amikor a beiratkozás volt, én is megkaptam a munkáltatóit a cégemtől, de ahogy el kezdtem intézni a munkába állást, akkor közölték, hogy nem fognak visszavenni.:(

2012. jún. 28. 13:47
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Kívánom, hogy sokkal jobbra forduljon a sorsotok rövid időn belül és örülök, hogy ehhez a bölcsi mint feltétel legalább adva van! Vagány lesz a kislányod, meglátod, ha te is az vagy!
2012. jún. 28. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó!

Nagyon kedvesek a szavaid, köszönöm, jól esett!:)

Igen, már ránk férne egy kis jó is idén!

2012. jún. 29. 09:54

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!