Vegyem le éjszakára 2,5 éves gyerekemröl a pelust?
Én még nem venném le róla.
Nálunk elég hirtelen, egyik napról a másikra jött az igazi szobatisztaság (balesetmentes) 2,5 éves fiamnál, de az alvásokhoz én is adtam rá pelust. Egy héten belül sem a délutáni, sem az éjszakai pelusban nem volt semmi, volt, hogy két napig használtuk ugyanazt a pelenkát. Kb. 2 hétig volt ez, és a bölcsis gondozónénik bátorsága után (ők nem adtak rá először a délutáni alváshoz pelust) én sem adtam rá. Ez kb. 1 hete volt, azóta nincs baleset.
De mondom, száraz volt a pelenkája sokáig.
Ha a fiad nem is ébred fel arra, hogy pisil éjszaka, akkor mi értelme lenne levenni róla a pelenkát? Akkor felébredne, csakmert nincs rajta pelenka és szólna? Szerintem nem. Szerintem ez nem működik úgy, mint a nappali, amikor tudja kontrollálni. Én még pelusban altatnám, bár a fiam már akkor is szólt, mikor pelus volt rajta. Sokszor csak időhúzás miatt inkább kakilt a wc-be este fél10-kor, csakhogy ne kelljen aludnia.
Próbáld meg, hogy alvás előtt még pisiljen (ha iszik előtt, ha nem akkor is). Ha így is tele a pelus, akkor még szerintem nem érett rá. Azt mondják, valami hormonnal van összefüggésben a szobatisztaság, az éjszakai meg főleg....
Sok sikert és türelmet kívánok!
Én ráadnám. A szándék már ott van benne, és ez jó, de még nem tudja megvalósítani.
Egyik kislányommal jártam így: nappal már nem kellett, de délutáni (meg éjszaki) alváshoz még volt.
Egyszer csak közölte, hogy délutáni alváshoz nem kér.
5 napig próbáltuk, ebből 4x bepisilt. Ekkor megmondtam neki, hogy nem baj, de még inkább legyen pelus. Néhány hónap múlva közölte, hogy nem kell neki a pelus, ügyes lesz, és nem fog bepisilni. És ekkor tényleg ment már neki. Azóta 2-3 baleset volt, de én ezt jónak találom, mert közben költözködtünk (új ágyat kapott), kistesó is született...
Mi nem éltük meg "visszalépésként", szerintem azért is volt jó, mert ha sok időn keresztül minden nap bepisil, akkor azt is kudarcként élheti meg, még akkor is, ha mi nem haragszunk rá, és természetesnek vesszük.
Akkor érdemes levenni róla éjszakára, ha huzamosabb ideje száraz reggel a pelus.
Mi azt csináltuk, h vettem egy kis csomag bugyipelust éjjelre, és bugyinak, nem pelusnak hívtam. Mondtam lefekvéskor a fiamnak, h nem szabad az ágyba pisilni, szóljon ha kell. Volt h szólt, volt h nem, de legalább nem feküdt a pisiben, és az önérzete sem sérült.
"Akkor érdemes levenni róla éjszakára, ha huzamosabb ideje száraz reggel a pelus. "
Ezzel nem értek egy az egyben egyet.
Lányom egyik nap közölte, hogy nem kér éjjelre pelust. (Ekkor már nem hordott csak éjjelre) Én is nagy szemeket meresztettem, mert minden reggel dugig volt a pelus pisivel.
Mondtam neki, hogy rendben, de előbb beszerzek vízhatlan lepedőt. Két nap múlva nekivágtunk. (Ez is számít, hogy még két nap múlva is akarta! Nem csak pillanatnyi szeszély volt...)
Nem volt egy baleset sem. Kiderült, hogy mindig reggel eregette bele, miután felébredt, mondván ha úgyis pelus van rajta, akkor minek kimenni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!