Hogyan csináljan helyesen és jól?

A párom ma itthon volt, nem kellett neki bemenni dolgozni, én még jelenleg nem dolgozok és már egy jó ideje jár a gyermekünk a bölcsibe fél napra. Igazán most szokik már be végleg úgy tűnik. Betegségileg is meg amúgy is. Erre ma reggel már nem bírtam a gyerekkel az apja miatt. Majdnem el is késtünk a bölcsiből, de ha nem mondom neki hogy menjen már ki a szobából a gyereket nem tudom felöltöztetni, mert nem engedi. Végül is ezt megoldottuk.

De ma hazahozom ebéd után és vinném aludni, erre ő kicsalja magával füvet nyírni. Hiába mondom neki hogy ne vigye. De a gyerek meg üvölt ha behozom.

Így is nehezem aludt el mikor hazahoztam és ágyba dugtam, azelőtt míg nem járt bölcsibe volt hogy nem is aludt. Tegnap sem bírtam elaltatni, mert egyszerűen nem volt hajlandó. Ja és tegnap is itthon volt az apja. Én már nem bírom. Hogy tegyek jót, jól hogy a gyereknek is jól legyen én se legyek apaellenesnek tűnő? Néha már úgy érzem hogy utál a gyerek és örül ha nem velem van, mert velem mindig csak öltöznie kell, aludnia meg a szokásos muszáj dolgokat. Én értem hogy az apukáját szereti, de az a legnagyobb baj hogy ő sem áll mellettem. Erre a mai alvásra is azt mondta hogy jól van már hagyjam péntek van. Tegnap meg mikor több órát szenvedtem vele és már a feladás határán jártam, de akkor is próbálkoztam újra és újra, akkor is hogy hagyjam már úgysem sikerül ez már. Egyszer ő is odafeküdt mellénk, de akkor megint nem aludt a gyerek. Én már nem bírom.

Hiába beszélek erről a párommal, hogy nem így kéne, mert sajnos másban is van köztünk nézeteltérés, nem érti meg. Egyszerűen nem jut el az agyáig hogy miről is beszélek. Azt hiszi hogy én csak puszta szórakozásból csinálom ezeket, meg hogy én milyen szemét vagyok a gyerekemmel mert megkövetelem a dolgokat, néha kicsit szigorúbb is vagyok mint kéne. Lehet nem vagyok jó anya, de mindig próbálom a helyes dolgokat tanítani a gyereknek, meg ilyen muszáj dolgokat úgy tanítani neki, ahogy majd lesz a bölcsibe, aszerint a rend szerint, hogy majd minél könnyebb legyen neki. De hát így is nehéz alapból, de hogy még ez is van. Nem bírom már.

Van hogy már előjön belőlem a fájdalom, a gyűlőlet vagy nem is tudom milyen érzések és néha a gyereken töltöm ki, hogy veszekedek vele, nincs türelmem hozzá. De már azért ezt elég jól tudom kezelni, de nagyon nehéz néha.

Mit tanácsoltok nekem?