Mit tegyek az öcsimmel?
"Állandóan nyavalyog, hogy nem játszok vele."
Csinálj időbeosztást pl. egy hétre előre. Rakd ki, jelöld be, hogy mikor mi más dolgod van (ez lehet pihenés is), és mikor szánsz rá időt. Akkor azt csak vele töltsd, közben ne netezz, hallgass zenét, csak játssz vele. Ezen kívül legyen szíves békén hagyni, illetve tiszteletben tartani, hogy nincs mindig időd a játékra.
"Mindig azt nézi, hogy mi van nekem és mennyi, nehogy neki kevesebb legyen! Szemtelenül beszél velem. "
Ezt viszont a szülőnek kéne megoldani, én nem avatkozok bele a gyerekeim közötti vitába, de van egy határ, amit nem léphetnek túl. Az egyik pl. hogy tisztelettel beszéljen mind a kettő a másikkal. Sértő beszólás tilos.
A másik az, hogy életkortól, nemtől és helyzettől függően minden gyereknek másra van szüksége. Nálam kisebb a korkülönbség, kivételezés sincs egyikkel sem, mégsem tudok mindig mindenből egyformát adni. Igyekszem is, hogy ne mindig mindent egyszerre kapjanak, hogy ne legyen belőle az, hogy nem az örömmel, hanem azzal vannak elfoglalva, hogy a másik mit kapott. Ezt is szerintem nem neked, hanem a szülőnek kéne helyretenni, hogy egy 7 éves fiú és egy 14 éves lány teljesen mások az igényei.
Volt, hogy a nagyobb panaszkodott, hogy nem igazság az, hogy egyszerre kapnak mobilt, hiszen a kicsi így életkor szerint korábban kap, mint ő. Mondtam, hogy oké, akkor csak ő kap, elvégre ő a nagyobb. A kicsi pedig szépen kivárja azt a másfél évet... Viszont ideje, hogy a házimunkában is kivegye a részét a nagyobbaknak való munkákból, tehát kezdheti a vécépucolással. Viszont akkor a kicsi is ugyanebben a korában fogja elkezdeni, tehát pontosan másfél év múlva. Amíg ő vécét pucol, addig a kistesó nézi a mesét, jó? Egyből nem ragaszkodott ahhoz, hogy korhoz kössük a mobilt.
A türelmetlenségedet meg csak te tudod visszafogni, elhiszem, hogy 14 évesen nem egy 7 éves a legjobb játszópajtás. A nyávogás is idegesítő, ettől én is falra mászok, de a kiabálás nem használ. Inkább ne próbáld meghallani ha valamiért nyávog, mondja normális hangon és akkor meghallgatod, különben pedig ne is reagálj rá.
Nagyon szimpatikus vagy nekem! Hogy így törődsz a kistesóddal, és hogy ilyen értelmesen írsz.
Nekem az a benyomásom, féltékeny az öcséd, vagy másodrendűnek érzi magát melletted. Nem sztárolnak téged esetleg a szüleid egy kicsit az öcséd rovására? Hozzáteszem, magamból indulok ki, nekem bátyám van, akivel felnőtt fejjel már nagyon jó a kapcsolatunk, és nagyon rendes velem, de gyerekkorom azzal telt, hogy ha százszor annyit csináltam, se volt olyan jó, mint a bátyám néha-néha kegyesen tett szívessége.
Vagy ha esetleg barátod van már, lehet, hogy őrá féltékeny! Nincs ebben semmi természetellenes vagy groteszk, ő még kicsi, és esetleg fél, hogy most már elveszíti a nagytesóját, mert egy idegen kitúrja őt a helyéből.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!