Kis korkülönbséges gyerekeid tényleg egyfolytában együtt játszanak?
nálunk 17 hónap van köztük, a kicsi most lesz 2,5 éves
eljátszanak egymással, gyakorlatilag nagyon ritka, hogy két különböző dologgal játszanak, de azért kell őket irányítanom, különben egysíkú lenne a nap, kellenek az ötletek, a programok ugyanúgy, mint az egykéknél.
8,5 és 10 éves lányaim vannak.
Igen, otthon nagyon jól eljátszanak, amióta a kicsi is partner a szerepjátékokban, pónizásban, azóta nagyon jól elvannak. Előfordul, hogy egy esős hétvégén szinte csak enni és pisilni jönnek ki a gyerekszobából, csak a vidám csicsergés hallatszik ki, ilyenkor nem is zavarom meg őket.
Egyéb programot is jobb szervezni nekik, mert szinte ugyanaz a korosztály, így nincs az, hogy nehéz közös szórakozást szervezni egy pl. 3 évesnek és egy 10 évesnek.
ÖÖÖ igen sokszor jól elvannak ketten sőt jobban mintha én is "belezavarnék" a nagyobbam van hogy el is küldd hogy anya te most teregess vagy ilyesmi:)
Viszont mivel fiú és lány ezért a kisebb ( a lány) fiúsítva van eléggé, más környezetben is fiúkkal érzi jól magát (van egy harmadikom is ő is fiú)úgyhogy ezek általában zajos, veszélyes, rivalizálós és véletlenül se csendben színezgetős, gyöngyfűzögetős, egyhelyben babázós (mint barátnőm 5 és 3 éves lányai).
Ami viszont sokszori beavatkozást igényel mert a játék hevében összekapnak, felpörögnek, egymás agyára mennek, nyúzzák egymást kergetőznek, elesik hol ez hol az felmásznak erre arra amire nem szabad...
Úgyhogy hiába játszanak el együtt, ez nem jelent sokkal nagyobb könnyebbséget. Egyenlőre legalábbis.
11 hónap a különbség. Nagyobbik a fiú 4 éves lesz juliusban, kicsi a lány 3 éves lesz juniusban.
nagyon sokat játszanak együtt,babáznak is,de építenek is.Minden fajta szerepjátékot szívesen játszanak együtt,na persze nem csendben és vannak veszekedések,verekedések:o)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!