Őszintén Anyukák! Rózsaszín ködös az életetek?

Na ja, mindenkinek van gondja. A rózsaszín köd egy lányregényes marhaság.

A "kölykeim" igaz, már nagyobbacskák (8, 12, 15 évesek), de bizony kiborítóak tudnak lenni. Szemtelenek, akaratosak, nagyszájúak, kajában válogatósak, amúgy meg nyeglék :-) Én egyre fáradtabb vagyok, ők egyre virgoncabbak (noná, tőlem szívják le az energiát :-)).

Persze, szeretem őket, tévedés ne essék, de reálisan látom a hibáikat is.

Ja, kétévesen már imádták a csokit, a szárazkolbászt, a szalonnát és zsíros kenyeret, úgy is, mint reform kaja :-)

Ha ilyesmikről akarsz többet megtudni, bátran ajánlom Neked Libby Purves: Hogyan NE legyünk tökéletes anyák és Hogyan NE neveljünk tökéletes gyereket című könyveit - szerencsére újra kiadták őket.

Meg lehet szakadni rajta a röhögéstől, minden szava igaz, ráadásul egy csomó gyereknevelési praktikát ki lehet belőle szippantani. Olvasd el, nem fogod megbánni.

Akinek olyan "mintagyereke" van, aki udvarias, kedves, nem irígy, ételben nem válogat, ezen kívül hangszeren játszik, sakkozik és fizikai sportot is végez, véletlenül sem dumálna vissza, azt csak sajnálni tudom, mert hazugság az egész élete.

20 hónapos a kisfiam,és néha olyan hisztis,hogy megbolondulok tőle.Az étkezések egy rémálom,ha épp tele a szája és akkor jut eszébe hogy szomjas,már túrja is kifelé a szájából a félig megrágott cuccot.Ha leülnék pár percre a gép elé,már rángatna el onnan,meg üvöltözik.Ha nem arra akarok menni pl az úton amerre ő,akkor eldobja magát mint egy rongybaba,és közben persze ordít.Soroljam még?Ja ha autóval megyünk valahová,mindig adagolnom kell neki egy kis nasit,mert enélkül végig üvöltené az utat,hogy le van kötve az ülésbe.Ez persze az elveim ellen való lenne,de úgy bele tudja magát hergelni az üvöltésbe hogy az borzasztó.

Mindezek ellenére ő az életünk értelme,és a legjobb dolog ami történhetett velünk hogy megszületett :)

Egyszer hasonlót kérdeztem, éppen kivoltam kicsit készülve:

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb-..

Azóta sok minden változott, de nem lett semmi rózsaszín köd, csak megtanultam értékeli amim van, és rájönni arra, hogy nem is kell tökéletesnek lenni.

Most tök jó passzban vagyok, rájöttem milyen jó anyának lenni, és pont nem érdekel már más véleménye a gyereknevelésről vagy az említett csokit adhatok-nem adhatok kérdésről.

Bennem is mindig van kétely, aggódás, bizonytalanság, de most már tudom, hogy a gyereknevelés ezzel jár. Nem lehetek 100%-ig biztos magamban soha, nem tudom mivel teszek jót vagy épp rosszat. De mindegy is, olyan vagyok amilyen. Amíg a gyerek és párom szeret, addig jó helyen vagyok. :)

Egy szintén tökéletlen, de most már boldog anyuka

A rózsaszín köd az maximum valami filmbeli jelenet. :)

Néha én sem tudom mikor, mivel teszek jót, és nem vagyok biztos magamban, de ilyenkor még mindig jobban érzem magam, mint aki mindent tud, mint aki a legtökéletesebbnek érzi magát és mindig megmondja a tutit. Nem is akarok olyan lenni.

Lányom sokszor kerget az őrületbe, pedig alapvetően nyugis gyerek, de hát mégis csak gyerek, és mégis csak másfelé megy direkt, mint amit mondok neki.

Igen, vannak borzasztó napjaim, amikor sikítófrászt kapok a hisztitől, és van nap amikor fáradt vagyok és nincs kedvem semmihez.

Nem vagyok tökéletes, sőt...de így kerek a világ, és ha valaki váltig állítja, hogy bezzeg ő...na attól kivagyok, nem szeretem, ha valaki azt hiszi ő maga a tökély. Vagy tőlem higgye, csak hagyjon engem békén. :)

Imádom a lányom, de soha senki nem okozott még ennyi aggódást, fejtörést nekem és ez jó sokáig így lesz...ha majd tini lesz, ha majd beállít az első pasival...te jó ég...még mi minden vár ránk.

De ez így tökéletlenül is szép, mert közben meg annyi jót kapok tőle, mint amit soha senkitől nem kaphatnék.

Közel sem :)

Legutóbb a saját apukámmal vesztem össze az efféle képmutatás miatt.

Én ki merem (ki is szoktam) mondani, ha épp felforr az agyvizem a kölköktől. A konkrét szitu az volt, hogy egész nap üvöltött és hisztizett a kislány, egyetlen mentsége a növekvő szemfogai. De ezt tudva is kiszaladt a számon, hogy még egy hisztiroham és agyoncsapom. Aztán persze hogy képzelem, hogy ilyet mondok, pedig nyilvánvalóan nem gondoltam komolyan...

Ezen kívül ha rossz passzban van, üldözni kell a kajával, hogy egyen vmit, nem alszik nyugodtan sem olyankor. Szereti a csokit, utálja a főzelékeket, nézi a tévét, és nem fog már bölcsis korában külön foglalkozásokra járni, csak azért, mert a többi is. Nem vagyunk mondókafüggők sem, nincsen kötelező jellegű fejlesztő foglalkozás. Át szoktak jönni a barátaink, akik este későig maradnak és néha bébiszitter is vigyáz rá, hogy ki tudjunk kapcsolódni a férjemmel. Mert különben gyilkoljuk egymást, ami senkinek sem jó. És néha bizony rettenetesen utálom magam, mert lehetnék türelmesebb, lehetnék fittebb, és mindig marad vmi a ház körül, amire már nem volt időm vagy erőm vagy kedvem. Az anyagiakat meg hát tényleg hagyjuk is... Röviden ennyi :)

Mi sem vagyunk tökéletesek.

Lurkó 3 éves, dackorszak közepén (már egy ideje), amivel olykor tele a púpom. Mindig mindent ő akar és ha nem úgy van akár földhöz is vágja magát. Néha szófogadatlan, csapkod, dühöng, de igyekszem kezelni.

Apa néha nemtörődöm, meg sem hallja, amit mondok, főleg, ha a gépnél ül. Aztán meg furcsán néz rám, ha este azt mondom nincs szex, mert amúgy is napok óta nem foglalkozik velem.

Anya, néha idegbeteg állat vagyok és ok nélkül is csesztetem a férjemet. Havonta 1-2* van szex, mert nekem semmi kedvem hozzá. Állítólag mindig elégedetlen vagyok.

Egyébként megvagyunk, beszélgetni is szoktunk, meg összebújni, filemt nézni, kirándulni, biciklizni, gyerekkel játszóra, játszóházba megyünk, mamához visszük, olykor kettesben maradunk és mozizunk Apával, de közel nem vagyunk tökéletesek. :)