Mi volt az a legnagyobb "rosszasága" 3 év körüli gyermekednek?
Arra gondolok, hogy mi volt a legdurvább dolog, csínytevés, amit tett, amin Ti is kiakadtatok?
Előre is köszönöm!
Két és fél évesen gyurmát dugott az orrába, pedig már ezerszer megbeszéltük, és már régen nem csinálta. Legalább két cm hosszú volt, amit kiszedtem az orrából.
Nagyon megijedtem.
Na ez nagyon jó volt.
Vettünk egy új ülőgarnitúrát. Vajszínű, bőrt. Az anyósomtól hónapokig hallgattam, minek 3 gyerek mellé vajszínű. No egyszer megjelent rajta egy gomba tollal jól belevésve (ez volt a jele). Mondtam neki, hogy ejnye bejnye. Pár nap és egy kis autó virított a gomba mellett. Megint mondtam, hogy a kutya fáját. Erre néhány nap és lett még egy kocsi. Megkérdeztem a fiam, hogyan került ide. Következő válaszok: - Biztos Adél volt. (Adélka akkor 7 hónapos volt). Látta, hogy nem hiszem. Ekkor: a bácsik rajzolták rá, akik hozták fel a lakásba vagy egyszerűen így gyártják. Hát alig bírtam ki röhögés nélkül. Kimentem a konyhába nevetni. Visszamentem és szépen elmagyaráztam neki, hogy tényleg nem szabad. Most 10 éves de a gomba, a két kocsi még minidig ott van a kanapén, bár kicsit halványabb. Mindig jól esik ránézni és mindig eszembe jut ez a kis csalafintaság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!